Hírek

2013.12.19. 19:45

Jótékony céllal díszítettek a gyerekek a Dózsában

Dunaújváros - Huszonöt csapat részvételével rendezték meg csütörtökön a Dózsa iskolában a hagyományos fenyőfadíszítő versenyt, a jótékony célú akció 1995 óta tart.

Gallai Péter

Mielőtt az iskola aulájában felállított fákat a szakavatott kezek elkezdték volna felöltöztetni, az iskola énekkara adott műsort, majd Pálmai Csilla ismertette a téli rajzverseny eredményeit. Alsó tagozat: 1. Löwinger Dorka, 2. Kovács Bianka, 3. Kovács Ákos. Felső tagozat: 1. Czene Ágnes, 2. Ancsa Róbert, 3. Für Alex. Mivel nagyon sok és remek alkotás érkezett, ezért a zsűri több különdíjat is kiosztott, amit Mikuli Hanna, Csák Laura, Eszenyi Panna, valamint Bali Bettina vehetett át.

Az egyik díjazott, a hat éves Csák Laura elmesélte, hogy két nap alatt készített el alkotását, amin bizony szerepelnie kellett a fenyőfának. Már csak öt nap és itt a karácsony, számolom ám az adventi naptárban osztotta meg velünk a legfontosabbat a kislány. A Szilágyi iskolát képviselő Ancsa Róbert sokáig töprengett mit is rajzoljon, végül órán született meg benne az elhatározás. Az alkotást este elkezdte és reggel már be is fejezte, amelyről a fenyőfa szintén nem hiányozhatott, de ő még egy angyalt is a rajzlapra álmodott.

Ezt követően a huszonöt csapat nekiveselkedett a díszítésnek, a versenyen minden városi általános iskola képviseltette magát, és a Széchenyi kisgimnazistái is eljöttek. Vidékről a rácalmási és az előszállási iskola delegált egy-egy csapatot.

Igaz verseny címszóval fut az esemény, de azzal minden nevező tisztában van, hogy sokkal nemesebb cél érdekében tevékenykednek.

- Egy kérésünk volt az indulókhoz, hogy a díszeket lehetőleg ők készítsék el, azonban a formák és színek teljesen rájuk voltak bízva. Mivel itt elsősorban a részvétel a fontos, minden csapat nyer ajándékot, viszont a támogatók segítségével a legjobbaknak hét különdíjat is átadunk -  mondta Pálmai Csilla szervező tanár. Időközben a gyerekek nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába, öröm volt nézni, hogy a szebbnél szebb díszek miként varázsolják egyre csodálatosabbá a fákat. Amik így feldíszítve majd mások karácsonyával is talán ezt teszik. Ugyanis tizenhét fa a kórház különböző osztályaira jut el péntek délelőtt, három rászoruló családokhoz kerül, de visznek a hajléktalanszállóra is belőlük.

A külsős tagokból álló zsűrinek nehéz dolga volt a döntésnél, mert kreatív és gyönyörű díszekkel teli fákat kellett megszemlélniük. Ilyen volt a házigazda iskola 2/c osztályának fenyője is, amit Oláh Dávid, Bekker Kristóf, Gajdán Mirjam és Farkas Kristóf öltöztetett ünneplőbe, dr. Beregi Ágnes osztályfőnök segítéségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!