Hírek

2014.05.06. 17:15

Magyar napokkal ünnepelték a 20 éves partnerkapcsolatot

Nagyvenyim - A bajor honban lévő Altomünsterben magyar napokkal ünnepelték a Nagyvenyimmel húsz évvel ezelőtt megkötött, máig sikeres és erős partnerkapcsolatot.

Körmendi Erzsébet

- Altomünsteri barátaink május első hétvégéjén magyar ünnepségsorozaton láttak vendégül bennünket. Különös apropója is volt annak, hogy a húszéves jubileumot éppen ekkor tartották. A települések közötti partneri okmányt aláíró, a kapcsolatért nagyon sokat tett Konrad Wagner több mint két évtizedes polgármesterség után nyugállományba vonult május elsejétől. A választók bizalmából Anton Kerle lett Altomüster polgármestere, bennünket már ő fogadott múlt csütörtökön este. A települési vezető még ismerkedik a közéleti munkával, korábban bankvezetőként dolgozott harminc éven keresztül, az első munkanapjain fogadta a nagyvenyimi delegációt. De utólag azt mondta, élete legszebb négy munkanapja volt, amit a magyarokkal töltött - összegezte az első benyomásokat a küldöttséget vezető Szabóné Lőrincz Ilona polgármester.

Akik létrehozták, és az elmúlt húsz évben óvták és féltették a partnerkapcsolatot megnyugodtak, amikor 2010-ben, Rauf Pál polgármester nyugállományba vonulása után ugyanolyan fontos maradt a barátság. Szabóné Lőrincz Ilona reméli, bajor kollégájával is sikerült éreztetniük ennek a települések közötti jó kapcsolatnak az erejét.

A venyimi küldöttség pénteken Ausburgba kirándult. Valamint ezen a napon nyílt meg a Nagyvenyimről elszármazott, tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt Corbisier Kim festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás, amelyet Rohonczi István ROHO, Kim egykori tanára nyitott meg.

A rendezvény után ünnepi képviselőtestületi ülésen ünnepelték a partnerkapcsolati jubileumot. Az együtt töltött húsz évtizedetre emlékezett Konrad Wagner, eddigi polgármester. Köszöntötték a rendezvényen dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőt, aki nagyvenyimikén, a külkapcsolati munkacsoport korábbi vezetőjeként sokat tett az együttműködésért. Anton Kerle ezután Aranymedál kitüntetést adott át Szabóné Lőrincz Ilonának, Kegyes Lászlóné alpolgármesternek, Rozbora Piroska nyugdíjas művelődési ház vezetőnek és Szabó Istvánnak, aki rendszeres résztvevője, segítője a közös programoknak.

A magyar napok szombaton délelőtt a Nagyvenyim téren folytatódtak. A két polgármester leleplezte a partnerkapcsolat húsz évét bemutató emléktáblát, majd a főtérre mentek, ahol magyar árukat mutattak be a venyimiek, Szabó István pedig ezúttal is gulyást főzött, sikerrel. Este igazi örömünneppel zárult a nap: felléptek az altomünsteri művészeti csoportok, fergeteges műsort adtak a venyimi táncosok, valamint mások mellett Rauf Pál alapítóként, a Nemzetközi Kapcsolatokért Egyesület elnökeként idézte fel az együtt töltött húsz évet.

Az ünnepség magyar részről a Nagyvenyimi Falunapon folytatódik augusztus első napjaiban lesz, és pályázati támogatásból valósul meg. A unión belüli sikeres testvértelepülési kapcsolatot bemutatják másik két településnek, így Egeresen kívül egy felvédéki község képviselői is részt vesznek a rendezvényen.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!