Hírek

2014.12.22. 17:50

Karácsony a lakásotthonban - Egy hely, ahol a szeretet naponta "csodát" tesz

A keresztény világ legnagyobb ünnepén a karácsonyi hangulatban sokan igyekeznek megteremteni az ünnep meghitt légkörét. Vannak, akik családban, mások családtól távol, vagy éppen egyedül készülnek az év legszentebb eseményére.

Horváth László

Léteznek azonban olyan helyek is, ahol a társadalom legvédtelenebb korosztályába tartozók, az árva, félárva, vagy éppen családi környezetükből valamilyen oknál fogva kikerült gyerekek számára kell biztosítani a társadalmi beilleszkedés esélyét. A mezőfalvi lakásotthonokban jártunk, ahol a hazautazás előtti közös karácsonyi ünnepségen fogadták minket.

A lakásotthonokba gyámhivatali határozat alapján kerülnek be a gyerekek. A fiatalok fél, vagy egész, de zömében szegény családokból kerülnek ki, ahol nem tudják biztosítani a fűtést, lakhatást, élelmet, illetve nem járnak rendesen iskolába és úgy gondolják a szülők, talán itt jobban kontroll alatt lehetnek. A hozzátartozókkal tarják, tarthatják a kapcsolatot. Van, hogy hétvégén hazamehetnek, mert nem akarják szétválasztani a családokat, hiszen mégiscsak ők a vér szerinti szülők. A gyermekvédelmi törvény értelmében a 12 év alatti gyerekeket nevelőszülőkhöz kell elhelyezni. A gyermek-otthonokba ezen életkor fölött lehet bejutni. Kivételt képeznek a testvérpárok.

Pintérné Varga Rózsa a mezőfalvi gyermekotthonok vezetője mindkét lakásotthonban szívhez szóló történettel köszöntötte a gyerekeket (Fotó: Horváth László)

A gondozottak teljes körű ellátásban részesülnek, ami nemcsak az étkezésben és ruházkodásban merül ki, hanem a családi pótlék segítségével korhatár szerint kapják a zsebpénzt. A lakás-otthonokban a gondozás 18 éves korig tart. Optimális esetben ezután a szülő fogadni tudja a gyermeket, de utógondozásra is lehetőség van, Székesfehérváron és Előszálláson. A tanulmányok folytatása esetén ez akár huszonegy-huszonnégy éves korig elérhető ellátási forma.

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központhoz tartozó két mezőfalvi lakásotthonban összesen 22 férőhely van, jelenleg tizennyolc gyermeket gondoznak. A hosszabb ideje ott élők már egységes, jó kis csapatot alkotnak. A napi feladatok mellett helyben és a megye más településein is részt vesznek közösségi eseményeken, találkozókon. Legutóbb például a székesfehérvári adventi rendezvényeken szerepeltek szép sikerrel. A karácsony érzelmileg különösen nehéz időszak számukra.

A Bartók utcai otthonban is meghitt ünnepséget rendeztek a gyerekek és gondozók közösen (Fotó: Horváth László)

Tiszta, szépen rendezett szobákban a gondozóknak szánt meglepetésműsorral készültek a közös ünneplésre. Volt, aki büszkén mutatta a kis életteret, ami egész évben otthonául szolgál. Egy másik a becsomagolt dobozok mögé bújt szemérmesen, hogy őt ne is lássa az idegen, és akadt olyan is, aki az ágyon fekve, arcát párnába rejtve, halkan sírdogált. A gyertyagyújtás idejére aztán mindenki összeszedte a bátorságát. Felsorakozva a nevelők és gondozók előtt olykor könnyek közt elérzékenyülve adták elő produkcióikat, amelyekbe életük szomorú történeteit is beleszőtték. Őszinte, tiszta tekintetük komoly felhívást jelent a felnőttek felé: előítéletek nélküli esélyt kell adni mindenkinek!

A mezőfalvi gyermekotthonban kilenc gyermekfelügyelő, két házvezető nevelő, egy félállású fejlesztőpedagógus, egy otthonvezető, és egy gyermekügyi ügyintéző (2014-től gyermekvédelmi gyám) gondoskodik az otthonba kerültekről. Jelenleg félállású pszichológust keresnek. Példaértékű munkájuknak köszönhetően sok gyermek sikeresen illeszkedett be a társadalomba. Többen közülük a mai napig tartják a kapcsolatot társaikkal és nevelőikkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!