Hírek

2016.09.20. 20:02

Karácsonyfalvi kapocs - Tizenkét év után talált egymásra a két község

Nagykarácsony - A nagykarácsonyiak egy héten át ismerkedtek testvértelepülésükkel Homoródkarácsonyfalvával.

Horváth László

A közelmúltban - még augusztus derekán - 22 fős nagykarácsonyi küldöttség utazott az erdélyi testvértelepülésre Homoródkarácsonyfalvára. A települési névhasonlóság mindig jó indok barátságok kötésére. A nagykarácsonyiaknak eddig még nem volt testvértelepülésük. Tavaly október óta ez a helyzet megváltozott.

A híres Almási barlangba is elvitték a nagykarácsonyiakat az erdélyi vendéglátók. A zászlónál középen Szekeresné-Orova Erzsébet, felette jobbra Benedek Enikő, homoródkarácsonyfalvai vendéglátó (Fotó: amatőr felvétel)

Szokványosan is indulhatott volna a két falu közös története, azonban az élet, mint annyiszor, most is hozott furcsa helyzetet. Az erdélyi homoródkarácsonyfalviak először a finn Mikulással próbáltak összehozni szorosabb kapcsolatot. Azonban hamar kiderült, hogy a magyarországi Nagykarácsony már megelőzte ebben az erdélyi falut. Érkezett is megkeresés az akkori nagykarácsonyi hivatalhoz, ha így hozta a sors, akkor a két karácsonyi település kezdhetne közös kapcsolatban gondolkodni. Arra, hogy miként húzódott a konkrét kapcsolatfelvétel idáig, tán sosem derül rá fény. A lényeg: 2015 októberétől Nagykarácsony és az erdélyi Homoródkarácsonyfalva hivatalosan is partneri viszonyt ápol. A településeken élők legutóbbi találkozásról Szekeresné-Orova Erzsébet mesélt lapunknak.

- Testvértelepülési kapcsolatunk erősítéseként utaztunk az erdélyi Homoródkarácsonyfalvára a közelmúltban. Nagyszerű vendéglátóink még a szüreti mulatságot is átszervezték az érkezésünk idejére, ami rendkívül nagy megtiszteltetésként érte küldöttségünket. Az egyhetes ott tartózkodás alatt a helyi kulturális értékek, látványosságok megismerésével mélyíthettük kapcsolatunkat. Nem csak a két település nevében találhatunk közös vonásokat, de a községekben élő emberek gondolkodása is sok hasonló elemet tartalmaz. Még tervezés alatt van, mikor és miként látjuk viszont egymást Nagykarácsonyban, de biztosan működik majd a kapcsolat. Alkalom mindig van a barátságra, a találkozásra - fejezte ki reményét Szekeresné-Orova Erzsébet.

Különleges mind a két település. A hazait már jól ismerjük. Az erdélyi Homoródkarácsonyfalva bemutatásában ezentúl Nagykarácsonyra számíthatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!