Hírek

2015.01.15. 14:55

Szeretnék, ha díjmentes, vagy legalább egymatricás lenne a Pentele híd

Dunaújváros - Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes parlamenti képviselő aktuális kérdésekről tájékoztatta a média helyi képviselőit csütörtök délelőtt.

Körmendi Erzsébet

A polgármester és a képviselő egyaránt jókívánságokkal kezdte mondandóját: nyugodt és sikeres évet kívántak Dunaújváros, a választókörzet és Fejér megye polgárainak. Cserna Gábor megköszönte dr. Galambos Dénes számos segítségét, lobbizását. Közbenjárásának köszönhető egyebek mellett az is, hogy az ünnepek előtt bejelenthették hogy két forrásból összesen 600 millió forint támogatást kapott Dunaújváros.

Cserna Gábor után Galambos Dénes
Fotó: Zsedrovits Enikő

A kormányzati segítséget nagyra értékelte a polgármester, mellette fontosnak tartotta megemlíteni az intézmények, térségi települések pályázati sikereit is. A rezsi további csökkentését, a megújuló energiák hasznosítását szolgálják a napelemes áramfejlesztők kiépítésére adott támogatások: a kórház ahol tavaly zárult le a négymilliárdos nagyberuházás, a műtőblokk kialakítása 229 millió forintot nyert, a Dunaújvárosi Főiskola pedig 191 millió forint pályázati összegből valósíthatja meg az energetikai fejlesztést. Rácalmás napenergia-hasznosítási törekvéseit 24 millió forinttal, Adonyét pedig 50 millió forinttal támogatták. Dunaújváros önkormányzatának égisze alatt és segítségével 33 millió forint TÁMOP-forrást használhat fel az Egészségmegőrzési Központ rugalmas életkörülmények megteremtésére.

Cserna Gábor után Galambos Dénes folytatta a tájékoztatást aktualitásokkal, valamint a néhány héttel ezelőtti kedvező döntésekkel. Visszanyúlt ő is decemberre, képviselői irodájának bemutatására, továbbá a kiegészítő önkormányzati támogatásokra. Perkátával kezdte, amely 65 millió forint rendkívüli forrást használhat fel a likvid helyzetének javítására, a fizetőképesség fenntartására. Erre a célra Dunaújváros 150 millió forintot kapott. Kulcs nyolcmillió forint kormánysegítséggel rendezheti partfalmegerősítési munkáinak áfa-ját.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Dunaújváros 550 millió forintot kapott a települési feladatok biztonságos finanszírozására, önrészekre és további programok előkészítésére. Az összeg nagysága jelzi, hogy városunk jelentős pozíciót vívott ki magának, előkelő helyen szerepel a megyei jogú városok és a támogatott 68 település között. Ercsi sem kapott még soha ilyen jelentős támogatást, mint most: 300 millió forintot, amit az óvodai feladatok átstrukturálására, belterületi utakra, pályázatok előkészítésére, iskolakorszerűsítésre használ fel, a képviselőtestület döntése alapján.

Híddíj. Galambos Dénes elmondta: Font Sándor túlparti képviselőtársával közösen keresték meg Fónagy János államtitkárt, és érvekkel támasztották alá, miért kell ingyenesnek lennie a Pentele hídnak. Elsősorban a fizetésmentességet szeretnék elérni, ám ha erre nincs mód, akkor legalább ne kettő, hanem egymegyés matricával használhassák a polgárok. Galambos Dénes Tasó László államtitkárnak levélben indokolta a díjmentesség jogosságát, csütörtökön pedig azt mondta: próbaüzem az első hónap, amit január végén értékelnek is, és nagyon bízik abban, hogy kedvező döntés felé haladnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!