Hírek

2013.01.21. 17:41

Kerülőutak a napi postáért

Baracs-Kisapostag - Napi plusz húsz kilométer: ennyivel kellene megbirkóznia a postai kézbesítőknek a két faluban. Kérdéseket küldtünk erről a posta vezetőinek.

Körmendi Erzsébet

A képen az érintett területek: Baracs, Kisapostag, és a 6. főút, valamint a Duna közötti üdülőterület

Baracs templomosi részén megszűnt a gépkocsis postai kézbesítés tavaly novemberben, a lakóknak az apátszállási településrészre kell utazniuk ügyet intézni. Ráadásul az emberek sajnálják a hóban-fagyban 15-20 kilométert bicikliző postást. Több mint öt oldalnyi aláírást összegyűjtöttek decemberben, és ezt az ívet csatolta  Várai Róbert baracsi polgármester ama levele mellé, amelyet a Magyar Posta vezérigazgatójának írt, és amelyben kérte őt, hogy vizsgálja felül ezt a  döntést.  A vezérigazgató a területi vezetőnek adta ki a feladatot. Baracs templomosi településrészén  egyelőre itt tart az ügy, mert a Magyar Posta területi vezetője  még nem válaszolt a polgármesternek. Ám  a történet nem rekedt meg ott, ahol decemberben tartottunk. Hasonlóképp a baracs-templomosi falurészhez, a baracsi üdülősor kézbesítési feladatait is autó helyett kerékpáros kézbesítőre bízták. Mégpedig a kisapostagi kézbesítőre, mivel az üdülősor, a lovarda és a piahenőpark környéke Kisapostaggal határos. 

A kisapostagi kézbesítő Kovács Sándorné - volt. A baracsiak hétfőn megjelent panaszos levelét olvasva bejött szerkesztőségünkbe, és elmondta, hogy az új évben szembesülve a baracsi üdülősorral megnövekedett feladataival, amelyeket kerékpárral, azaz tulajdonképpen: gyalog kellett volna naponta határidőre ellátnia, panaszra ment főnökéhez. Kérve, hogy legalább helyi kézbesítési pontokkal: naponta autóval feltöltött fémládákkal segítsék munkáját. Azt a választ kapta: vagy megcsinálja biciklivel, vagy beadja a felmondását. A posta vezetői nyilván nem számítottak arra, hogy Kovácsné: felmond. Pedig ezt tette. Azóta az önkormányzat ideiglenes kézbesítője hordja a leveleket Kisapostagon és Baracson. Ki tudja, meddig...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!