Hírek

2016.07.26. 14:50

Kétszáz tonnás állványelemeket emeltek ki a partra

Dunaújváros - Látványos emelés volt kedden a dunaújvárosi kikötőben: két 500 tonnás daru együtt emelte partra a meleghengerműi előnyújtó állvány két fél, egyenként 200 tonnás elemét.

Körmendi Erzsébet

Ilyen hatalmas súlyú elemet még nem emeltek partra Dunaújvárosban. Sőt! Mint azt Troppert Ferenctől, a Dunagép Zrt. műszaki igazgatójától megtudtuk: mostanáig 165 tonna volt a legsúlyosabb emelésük, pedig cégük erre specializálódott, és szerte az országban végeznek ilyen feladatot. A Dunaferr részét képező ISD Portolán Kft. helyi, közforgalmú kikötőjében is rekordnak számít ez a teher. Évekkel ezelőtt, a Mercedes gyár építésekor a présgépeket rakták ki itt a bárkából, ám azok egyenként „csak" 140 tonnát nyomtak.

Szakemberek hada segédkezett kedden a meleghengerműi előnyújtó állvány két felének kiemelésénél, és sokan figyelték, fotózták a partról látványos műveletet. Szabó Gyulától, a kikötő vezetőjétől tudjuk, hogy minden mozzanatot aprólékosan tartalmazó emelési tervet készítettek a szakemberek, továbbá előzetesen vizsgálni kellett a part teherbírását is, meghatározni például azt is,, hol álljanak a rögzített portáldaruk, hogy optimális legyen a súlyelosztás. Néhány percig ugyanis mintegy 800 tonnát kellett elbírnia a rakpart szélének...

A daruk önsúlya 260-260 tonnája, a rakomány 200 tonnája, plusz a különleges tréler 60 tonnája nehezedett a partra néhány percig. Ám amint a tréler betolatott a rakomány alá (egyenként vezérelték mind a 16 tengelyét), azonnal el is indult a jármű, hogy távolabb letegye a hatalmas elemet - minél rövidebb ideig legyen a kritikus tömeg közvetlenül a rakpart szélén. A súlyos állványrészt hidraulikus lábakra engedték le, és miután a másikat is partra tették, ott várják, hogy „túlméretes rakományként" közúton beszállítsák a vasműbe.

Alaposan megtervezett, tökéletes munka volt. Troppert Ferenc irányította a műveletet, rádión tartotta folyamatosan a kapcsolatot a két daruvezetővel, Márton Lászlóval és Borsi Lászlóval. A műszaki igazgató utólag azt mondta: „Fantasztikus érzés volt!" A daruk leengedték a hevedereket, majd a hajó pozícióba igazította alájuk a rakományt, centi pontossággal. A két emelőgép szinkronban mozdult, először a bárka széléig emelték a terhet, nagyon lassan, nehogy kilengjen, elmozduljon, majd elkezdtek kifordulni a partra, egyik a másik után.

Lontai Attilától, a meleghengermű gyárvezetőjétől tudjuk: ez az előnyújtó állvány része a hengermű hosszú távú fejlesztési elképzeléseinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!