Hírek

2016.07.27. 16:15

Komoly munka, nagy tempó - Már csak augusztus végéig kell kitartani az Építők útján élőknek

Dunaújváros - Jól halad a munka az Építők útja felújításánál, de ezzel együtt sem könnyű arra manapság az élet...

Pekarek János

Nem könnyű manapság az Építők útja menti házakban lakók élete - vagyis: nehéz!

Nyár eleje óta valósággal elbarikádozza otthonukat az az útépítés, amelynek során az út Szórád Márton út felőli kereszteződését bontották fel, és építik át, az ottani közműveket is cserélve egyben.

Az biztos, hogy mostanság nem szeretnék ott lakni. Viszont az is biztos, hogy a munka szervezetten zajlik: nem arról van szó, mint egykor, hogy előbb új burkolatot fektetnek le, aztán felbontják az útburkolatot emez vagy amaz csővezeték cseréje miatt, majd jól-rosszul helyreállítják az aszfaltot, és a végén ott tartunk, ahol elkezdtük!

Ezúttal (ahogyan arról már többször beszámoltunk) előre megtervezetten, több szakaszban végzik el először a földben lévő közművek már régóta esedékes cseréjét, készítik el az útalapot, majd hozzák helyre új burkolattal a korábban igencsak sok helyen megsüllyedt, sok nyomvályús úttestet.

Keményen dolgoznak az építők az Építők útja felújításán. Képünkön Nótás Attila és munkagépe látható, szerda délelőtt. Fotó: Ady Géza

Ez nem megy másképp, mint hogy lezárják a város egyik legforgalmasabb útkereszteződését, a Szórád Márton út-Építők útja találkozását.

Emiatt a helyi és a távolsági buszok útvonala is sok esetben megváltozott: a Béke téren is sokszor új kocsiállásokat kell keresniük az utazóknak. Erről is írtunk már, de hát nehéz az átállás. A legnagyobb probléma talán a zaj és a por, valamint az árokásások miatti ideiglenes gyaloghidak használatán kívül a parkolás!

Manapság külön körültekintést igényel a környéken letenni a személyautót.

Erre az uszoda mellett van lehetőség, valamint a Szórád Márton úton, a Piac tér parkolóiban, és a város, egyeztetve a helyi egyetemmel, újabb parkolóhelyeket kapott az intézmény területén.

Az építkezés egyébként jól halad. Tegnapi szemrevételezésünk alkalmával úgy találtuk, hogy a nagyjából egy hónappal ezelőtti beszámolónkhoz képest jelentős mértékben előrehaladtak a munkások. A legnagyobb közműveket már kicserélték, árkaikat be is temették, fölöttük már az új útalapot készítik elő.

Munka természetesen van még hátra bőven: az ígért átadási határidő azonban augusztus vége, és amennyire nem szakértő szem képes ezt megállapítani, ez a terminus tartható is.

Úgy látjuk: időben készen lesznek a felújítással.

Több olvasónk jelezte, hogy a Vasmű úti torkolatnál kint van a tábla: az Építők útja átmenetileg zsákutca lett.

Ez igaz. Kerülő útnak azonban az Ady utcát ajánlják. Ám, ha ott elérünk a Május 1. utcáig, ott az érvényes Behajtani tilos! táblák miatt ugyancsak az Építők útjára kell visszafordulnunk. Ráadásul a Május 1. utcáról a Vasmű útra vezető József Attila utcát is lezárták, átépítés miatt: a Május 1. utca mellett a Babits utcát is meg kellene nyitni. Az észrevételt jeleztük a városi önkormányzatnak, ahol tájékozódás után intézkedést ígértek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!