Hírek

2017.05.29. 15:55

Komoly összefogás kellett a rekordhoz

Az újraélesztés rekordja ismét Dunaújvárosé, a szervezők megnyugodhatnak, és talán egy kicsit már pihenhetnek is. Kíváncsiak voltunk, mennyire ment könnyen a rekord.

Balla Tibor

Orosz Csaba tűzoltóparancsnok, a rekordkísérlet egyik szervezője vállalkozott egy visszatekintőre az újraélesztési rekord 11 napjára. Elmondta: szokás szerint az eleje kicsit lassan, gyenge részvétel mellett zajlott. Akkor gyakran kellett a hivatásosokat, régi telefonszámokat, baráti kapcsolatokat hívni, hogy segítsenek. Volt olyan, hogy egy társaság este nem érkezett meg, és reggelig öten tartottuk életben a babát. Aztán ahogy fogytak a napok, nőtt a megjelenések száma a sajtóban és az interneten, úgy egyre többen jelentkeztek. A vége felé már egy másodpercnyi üres hely sem volt, és nagyon élvezték. Előfordult, hogy három-négy baba egyszerre „működött", ami persze nem baj. Nagy segítséget és háttért jelentett számukra a Dózsa mozi vezetése és munkatársai. „Nagyon szuper a siker, nagyon jó, hogy ezt megtettük, de a legfontosabb az, hogy ezen több mint kétezer ember részt vett." - fogalmazott a parancsnok. Dunaújváros összes középfokú oktatási intézménye részt vett, mindenki sok órát küzdött le. A megmozdulás legnagyobb hozadéka, hogy mindenki, aki ott volt, és egy kicsit is figyelt, az most tud újraéleszteni." Ma Dunaújváros ez után a tizenegy nap után biztonságosabb város lett. Egyre nagyobb az esély, hogy ha valaki rosszul lesz, akad a közelben olyan valaki, aki részt vett, és megtanulta az újraélesztési technikát. A szervezőknek a rengeteg munka és a rengeteg fáradság mellett adott egy töltöttséget. Olyan tábor vége érzés van bennem. Egyszer csak nagyon hiányzik" - jelentette ki Orosz Csaba. Most persze mindenki igyekszik utolérni magát, elvégezni, amit a kísérlet alatt elhanyagolt.

A Duna-partra hordágyon, dr. Máté Ágnes (középen) kezei között érkezett Ambu Sam Fotó: Ady Géza

A végén ketten, dr. Máté Ágnes és Gulyás Emese tartották életben bő fél órán keresztül a babát, amíg a moziból a Duna-partra leszállították. „A záró tíz percet velük és Feth Katival közösen csináltuk végig, és nagyon jó érzés volt, amikor sikerült. Remélem, Szombathely látja, hogy komolyan gondoljuk, és nem tesz újabb kísérletet!" - mondta a parancsnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!