Hírek

2016.10.23. 20:25

Köszönet a hősöknek

Dunaújváros - Az 56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 60. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 27. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett városunk önkormányzata tegnap.

Körmendi Erzsébet

Nemzeti ünnepünk városi eseményei a temetői kopjafánál kezdődtek kilenc órakor, ahol a Himnusz közös eléneklése után a Bartók művészeinek műsorát láthattuk. Majd Szeleczky Csaba helyettes plébános, káplán ünnepi beszéde elején felidézte a 60 évvel ezelőtti eseményeket, amelyeket az ország lakóinak nagy része már csak a történelem lapjairól, idősek elbeszéléseiből ismer. Ám az 56-os forradalom többet jelent a történelem egy fejezeténél. Azon ritka pillanatok közé tartozik, amikor az ország egy emberként fellépett a közös ügyért, ki szóval, ki fegyverrel küzdött, mert Magyarország legsötétebb korszakának, a sztálini diktatúrának és a szovjet megszállásnak véget kellett vetni - ebben a két dologban mindenki egyetértett, függetlenül attól, hogy a jövőt különböző módon képzelték el. Tisztelegjünk a hősök előtt, akiknek hatalmas részük volt abban, hogy ma szabad, független, demokratikus országban élhetünk.

Az önkormányzat nevében dr. Sürü Renáta    és Cserna Gábor helyezett el koszorút a kopjafánál  Fotó: Ady Géza

 

A kopjafánál tartott megemlékezés koszorúzással zárult. Elsőként a posztumusz Dunaújvárosért-díjjal kitüntetett Zecher János dédunokája, Józsa Milán hajtott fejet az 56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az önkormányzat nevében Cserna Gáborpolgármester és dr. Sürü Renáta jegyző, utánuk a kormányhivatal részéről dr. Kovács Péter, a járási hivatal vezetője és helyettese, dr. Ruzicska Renáta helyezte el a tisztelet és a köszönet virágait az emlékhely talapzatánál. Majd a helyi pártok, intézmények, civil szervezetek koszorúztak egymás után.

Az eseménysorozat a Bartók színháztermében folytatódott A Haza Te Vagy! városi ünnepséggel, amelyen részt vett dr. Dorkota Lajosa Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Fejér megye és a város díszpolgára és dr. Galambos Dénesországgyűlési képviselő is. A műsor bevezető részében Dőr Gabriella és Matolcsi Katalin zongora négykezesét láthatta, hallhatta a közönség, amelyet Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi beszéde követett. A városvezető felidézte a hatvan évvel ezelőtti gyönyörű őszi napot, amikor a budapesti gyár munkásai a kapura kiragasztott röplapokat olvasták. Hatvan évvel ezelőtt azon a gyárkapun a hazugságot igazságra cserélték. Kimondták a két bűvös szót: elég volt! Devictus Vincit - Legyőzetve lenni - ezt választotta jelmondatául Mindszenty József, Magyarország utolsó hercegprímása 1944-ben, püspökké avatásakor. Jelmondata az 1956-os, legyőzetve is győztes magyar forradalomra és szabadságharcra mélyen igaz. Ez a magyarság évszázados forradalmainak sorsszerű üzenete a magyar és az európai jelenkor számára.

 

Én hiszek abban, hogy az 1956-ban tankokkal eltaposott szabadságharcunk győzelme a mi időnkben, a mai magyarok idejében teljesedik be. Hiszek abban, hogy a nemzeti szabadság és az igazság kötelékei ismét egybefonhatóak. Hiszek abban, hogy csak ezek az erős kötelek tudják összefogni a magyar nemzetet, és megerősíteni a magyar hazát. Ez volt az értelme az 1990-ben történt rendszerváltoztatásnak, és hitem szerint ezt a célt szolgálja 2010 óta a magyar, köztük a dunaújvárosi választópolgárok kétszeri felhatalmazása alapján végzett és még elvégzendő kormányzati és önkormányzati munkánk is - hangsúlyozta a polgármester, aki kiemelte: Az 1956-os menekülteket és napjaink illegális bevándorlóit közös nevezőre hozni történelmileg téves, politikailag hazug és a magyarságot mélyen sértő kísérlet, amelyet indokolt mindenhol, mindenkivel szemben visszautasítanunk. Felidézte a tíz évvel ezelőtti erőszakos cselekményeket, és szólt arról is, hogy október 2-án népszavazáson mondhattunk véleményt a jövőnkről, és azzal zárta gondolatait, hogy Ma, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján a hősök és az áldozatok emlékéhez méltóan, tisztelettel, büszkeséggel és szeretettel ünnepelhetünk.

Köszönet a hősöknek és azoknak is, akik ma sokat tesznek a városért, a közösségért.

Ennek szellemében adta át a polgármester a Dunaújvárosért-díjakat. E kitüntetéssel jutalmazta a közgyűlés dr. Tiszamarti Sámuel Miklóst (aki nem tudott részt venni az ünnepségen), Tóth Imrét és Móricz Zoltánnét. A nemzeti ünnep és a díjazottak tiszteletére a Vasas táncegyüttes adott műsort, majd a színház előterében Cserna Gábor mondott pohárköszöntőt.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!