Hírek

2014.06.05. 18:50

Köszönet a "nemzet napszámosainak" - Pedagógusnapi ünnepség a Bartókban

Először rendeztek járási tankerületi pedagógusnapot a Bartókban. Szép volt, és igen jól sikerült!

Pekarek János

A Dunaújvárosi Tankerület Pedagógusnapi Gálaműsorát a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában rendezték meg június 5-én este öt órától. Ilyen ünnepség még nem volt a városban és környékén! Mind a huszonhét tanintézmény pedagógusait (valamint az érintett települések polgármestereit) meghívták a rendezvényre. Az igazán színvonalas és frappáns rendezvényen még az iskolák diáksága is képviseltette magát: minden iskolából két-két tanuló állt sorfalat a színházban, az intézményre jellemző egyenruhában vagy ruházatkiegészítőben.

Maga a műsor is frappáns és színvonalas volt. Már a meghívókon látszott ez: a huszonhét tanintézmény diákjai rajzolták meg azokat...

A Himnusz után Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke mondott ünnepi beszédet.

Idézte az intézmény névadóját, Klebelsberg Kúnót, a magyar oktatásügy akkori megújítóját, aki 1927-ben azt mondta: azt várja el a magyar oktatótól, hogy ne csak tanítsa, hanem szeresse is a magyar gyereket! A KLIK vezetője hangsúlyozta: a pedagógus nem csak oktatója, hanem nevelője és iránytűje is a gyereknek, aki a pedagógusra hol rajongással, hol tartózkodva tekint.

Marekné dr. Pintér Aranka elmondta: egy új köznevelési rendszer alapjait rakták le az elmúlt hónapokban. Kijelentette: tisztelettel köszöni a pedagógusok munkáját és türelmét. Végezetül egy római császár és filozófus, Marcus Aurelius szavait idézte: „Nem az a fontos, hogy velünk mit tesznek, hanem az, hogy mi mit teszünk!”

A szónoklat után a diákok műsorai következtek. Elsőként a Széchenyi gimnázium Újvárosi kanászok című együttese kápráztatta el a jelenlevőket. De fellépett az este folyamán Horváth Lili a Dózsa iskolából, Szabó Adél a Széchenyiből, a Móricz iskola együttese egy musicalrészlettel, a Sándor Frigyes zeneiskola, az előszállási, a Móra, a Gárdonyi, a rácalmási, a nagyvenyimi, a Vasvári és a Violin művészeti iskola is egy-egy, remek produkcióval.

Mindeközben a színpadon köszöntötték azt a tizenhét pedagógust, akik a minap vonultak nyugdíjba, vagy kapták meg arany- vagy gyémántdiplomájukat.

Külön köszöntötték azt a tizenöt tanárt, tanítót, akiknek diákjai szép eredményt értek el az országos versenyeken.

 

Egy nagyobb kitekintésből nézve...

A tankerület jóvoltából először nyílott kitekintésünk a járás, azaz a város közelebbi és távolabbi környékén dolgozó pedagógusainak munkájára, eredményeire, elfogadottságára. Ez így nagyon hivatalosan hangzik. De hogyan lehet leírni ezt vagy azt a tapsvihart, ami a színpadra lépő tanár- vagy tanító kollégát köszöntötte? Világosan kiderült ott, a helyszínen, hogy ki és miért vált ünnepelt pedagógussá. A tapsok azt jelezték, hogy ki tette ki szívét, lelkét, szeretetét diákjaiért, kollégáiért, évtizedeken át. Ezért járt a taps.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!