Hírek

2013.02.13. 17:03

Kötelező feladatok vannak Nagyvenyimen

Sikeres esztendő után, nehéznek tűnő év kezdetén rendeztek közmeghallgatást a falu általános iskolájában. Célok vannak, de pénz kevesebb, mint tavaly.

Pekarek János

Talán a rossz időjárás, talán más elfoglaltságok, talán a jó helyi tájékoztatás  de a venyimieket ismerve semmiképpen sem az érdektelenség következménye lehetett, hogy a kedd esti közmeghallgatás alkalmával alig félig telt meg  a Kossuth Lajos Általános Iskola előcsarnoka. 

Szabóné Lőrincz Ilona polgármester tavalyi évről szóló beszámolójában többek között elmondta, hogy 2012 pozitív esztendő volt a falu számára  azonban az előttük álló évet tekintve a kép már közel sem ennyire biztató. A község költségvetése tavaly úgy alakult, hogy a bevétel 476 millió 982 ezer forintot, míg a kiadás 475 millió  159 ezer forintot tett ki. A zárszámadást a helyi újságban közzéteszik, mihelyt elkészül.

Szabóné Lőrincz Ilona polgármester tartott beszámolót az általános iskolában  a nehézkes jövőről

 



Nagyvenyimen is állami fenntartásba került az oktatási intézmények közül az általános iskola. Ez azt jelenti, hogy Nagyvenyim az iskola működtetéséről saját maga gondoskodik: a technikai dolgozók az önkormányzathoz kerültek, miként az étkeztetés is. Az utak karbantartása, a szemétszállítás, a közvilágítás, a csapadékvíz-elvezetés, a temető fenntartása, az egészségügyi és szociális alapellátás is a község kötelező feladatai közé tartozik. Még fejlesztésre is futotta, pályázatok segítségével.

Például: közterületi kamerarendszert építenek ki (már elkezdődött!), megvalósították a Gyermekvár-Kamasztanyát, idén kezdődik a belvízelvezetés, sebességmérőt tettek az átvezető út végpontjaira, segítették a polgárőrség felszerelését, megszépült a Szent Bernát Arborétum, hamarosan elkezdődik a csatornaberuházás II. üteme.

Újabb, például energiatakarékossági pályázatokat adtak be. A közigazgatási átszervezések után  Nagyvenyimen járási kirendeltség kezdett működni. 2013. esztendő azonban nehéz évnek ígérkezik. Az önkormányzat a drasztikus forrásmegvonás és a feladatfinanszírozás miatt tavalyhoz képest 137 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat. Veszély fenyegeti a közösségi programokat. A polgármester szerint a jelenlegi források (mivel az adóbevételek növelése  nem reális) még a kötelező feladatok ellátására sem elegendők. A gondokat jelezték, várják a lakók ötleteit...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!