Hírek

2013.11.26. 16:40

Köszöntötték a sokszoros véradókat

Dunaújváros - A véradók napja alkalmából a múlt héten a Vöröskereszt Dunaújvárosban is köszöntötte a sokszoros véradókat, valamint a szervezőket, segítőket.

Gallai Péter

Lapigazgató főszerkesztőnk, Várkonyi Zsolt (b) a DH nevében vehette át az emléklapot Feth Katalin területi vezetőtől és dr. Bozsits Attilától, a Vöröskereszt városi elnökétől (Fotó: Ónodi Zoltán)

A helyi szervezet ünnepségére azokat hívták meg, akik rendszeres karnyújtásukkal, a véradások szervezésével sokat tettek másokért. Az iparkamarában rendezett összejövetelen elismerésben részesülők neveit most közöljük, ők jó példával járnak elöl az önzetlenségben, kiknek mások életüket köszönhetik. Zárójelben a véradások száma.

Cséri István (50), Kiss Béla (50), Borsos József (50), Böröcz György (50), Halász Ferenc (50), Hegyesi László (105), Broskó Csaba (50), Nagy Norbert (50), Nigrényi Katalin (50), Szimilkóné Tóth Éva (50), Kovács Viktor (50), Izsó János (50), Barabás János (50), Varga Imréné (50), Vass Tamás (50), Vígh Gyula (50), Zámbó Gyuláné (50), Ócsai Attila (50), Gyarmati Mária (50), Böjthi György (50), Koncz Tibor (50), László Imréné (50), Szalai Sándor (50), Danicska Sándor (60), Keményfi László (60), Ádám József (60), Sági Attila (60), Vincze Tibor (60), Mátyás Sándorné (60), Berke Zoltán (70), Csepeli Gyula (70), Lovász János (80), Kovács István (80), Szulik Ferenc (90), Garas Tibor (95), Barna József (117), Cislo Waldemar Adam (60), Dékány Péter (60), Gubicza Tibor (90), Kovács János (70), Nyalka László (90), Tóth László József (70).

Véradás szervezők, segítők. Szadeczkiné R. Julianna (Baracs), Ijjas Gizella (Mezőfalva), Szirom Ildikó (Nagyvenyim), Tilinger Istvánné (Iváncsa), Sebestyén Andrea (Adony), Nagy Viktorné (Ercsi), Bogóné Krisztina (Perkáta), Bereznai Jutka (Ráckeresztúr), Szőke Erzsébet (Pusztaszabolcs), Molnár Ildikó (Sárosd), Kaiserné Erzsébet (Kulcs), Dóka Mariann (Kulcs), Horváthné Klára (Előszállás), Horák Ilona (Agrospeciál), Erdős Sándor (Alba Volán), Imre Tóth Judit (Hankook), Lee Kie Han (Hankook), dr. Markovics György (iparkamara), Várkonyi Zsolt (Dunaújvárosi Hírlap).

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!