Hírek

2013.09.30. 18:44

Közel 300 cserkész a dunaföldvári csapat szüreti bálján

Dunaföldvár – Az ország minden pontjáról, sőt, a határokon túlról is érkeztek cserkészek a helyi csapat hétvégi báljára.

Gallai Péter

Gráciák a cserkészek bálján, Götzinger Angéla (b), KovalovszkyLilla, Sebestyén Krisztina és Széles Katalin

Immár régi hagyomány, hogy a 105. számú IV. Béla cserkészcsapat szüreti bált rendez, ami a kezdetek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A teljes helyi tagságon kívül idén jöttek az eseményre Budapestről, Egerből, Siófokról, Kecskemétről, Ceglédről, a határon túlról pedig Kárpátaljáról képviseltették magukat fiatalok, a vacsora főszakácsa pedig felvidéki volt. A mulatság minden esztendőben egy tematika köré épül, idén a húszas évek (gengszter)világa és a szesztilalom időszaka volt a fő csapásirány, erre fűzték fel a programokat. A házigazdák ennek megfelelő jelmezekben várták a résztvevőket, akik közül szintén többen beöltöztek, ugyanis díjazták a legszellemesebb összeállításokat. Vörös Márton parancsnok beszámolója szerint a bálon kétszázhatvanan voltak, a kicsik a várban játszottak, a nagyok pedig bejárták a várost, ahol az állomásokon különböző feladatok várták a csapatokat. Este pedig a művelődési házban táncház, majd hajnalig tartó buli következett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!