Hírek

2015.02.16. 18:10

Kell-e rendszeres buszjárat az Újtelep és a Béke városrész között?

Dunaújváros - Ilyet még nem hallottam: a buszos cég olyan javaslattal rukkolt elő, hogy a fórum hallgatói elnémultak!

Pekarek János

Az újtelepi, pentelei, Béke városrészi autóbuszközlekedés átalakítását taglaló lakossági fórumsorozat még tavaly ősszel kezdődött és e héten ér el várható csúcspontjára. Az ősszel felvetett problémákra ugyanis a Volán társaság (bocsánat: most már nem Alba Volánnak hívják, hanem Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központnak, mivel összevonták a Fejér és a Komárom-Esztergom megyei korábbi Volán-vállalatokat) kidolgozott több megoldási javaslatot.

Azt az újabb fórumsorozat kezdő állomásán, az Újtelepen lévő népfőiskola helyiségében, hétfőn este is hangsúlyozta Tóth Kálmán önkormányzati képviselő, valamint névrokona, Tóth Ferenc, a közlekedési vállalat helyi vezetője, hogy ezek javaslatok.

A döntéshez ugyanis a városi közgyűlés határozatára van szükség.

Alapvetően három javaslatot dolgoztak ki, mindegyikben A és B változattal. Az 1. javaslat A változata visszaállítaná a 13-as buszt az év minden napján. A B változat a 21-es járat visszaállításával teremtene összeköttetést a Béke városrész és az Újtelep között munkanapokon. A 2. javaslat a 21-es buszt közlekedtetné tanítási napokon, a Béke városrészi iskola jobb megközelítése érdekében. Ennek B változata szerint a 45-ös buszt közlekedtetnék délelőttönként is. Végül a 3. javaslat A változata ugyancsak azt szorgalmazza, hogy a 45-ös (az előző javaslatban szereplőnél is) sűrűbben járjon. A 3/B javaslat szerint viszont a 40-es buszt nem a Béke városrészi Bagolyvártól indítanák, hanem az újtelepi végállomásról, ráadásul ez a járat vásári napokon 6.55 és 11.55 között érintené a vasmű igazgatóság előtti teret is, a menetidő meghosszabbodásával.

Végül ez az utóbbi javaslat aratott átfogó egyetértést. Olyannyira, hogy miután a fórum résztvevői megismerkedtek a javaslat részleteivel, a hasonló összejöveteleken mindeddig példátlan módon csend támadt arra a kérdésre, hogy: kinek van észrevétele?

Mondhatni közfelkiáltással biztosították támogatásukról a jelenlévők Tóth Kálmán körzeti képviselőt, hogy a város közgyűlésében képviselje ezt a javaslatot. Aminek körülményeiről még annyit, hogy az 1. javaslat A változata, a 13-as egész évi visszaállításának költsége 64,9 millió forint, a B változat, a 21-es munkanapokon való visszaállítása 25,8 millió forint, a 2. javaslat A változata, a 21-es busz iskolai napokon való járatása 11,6 millió forint, B változata, a 45-ös járat munkanapokon (kivéve a két nyári hónapot) közlekedtetése 9,3 millió forint lenne. A 3. javaslat A változata, azaz a 45-ös munkanapokon közlekedése (kivéve júliust és augusztust) ugyancsak 9,3 millió forintba kerülne. A legnépszerűbb javaslat, a 3/B jelű, a 40-es busznak az Újtelepről indítása munka- és vásári napokon a harmadik legdrágább javaslat: 20,9 millió forint lenne. Ezeket a pénzeket minden valószínűség szerint az önkormányzatnak kellene kifizetnie ahhoz, hogy a javaslat valóra váljon.

A fórumon még sok más javaslat is elhangzott, például a közvilágításról.

Én már nagyon régóta nem járok autóbusszal: helyette inkább gyalogolok, amikor tehetem. (Higgyék el: ez sokkal jobb!) Belátom, nem mindenki utánozhat ebben, például a betegek, öregek, vagy a kisiskolások.

Ugyanakkor azt is be kell látnunk, mindannyiunknak, hogy soha nem lesz olyan menetrend, ami mindenkinek az összes igényét kielégíti!






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!