Hírek

2013.03.04. 18:54

Közös útjuk, hídjuk volt, amit még a rómaiak alapoztak meg

Baracs-Kisapostag - Két település közigazgatási-jogi együttműködése nagyon sok tényezőn múlik. Az sem árt természetesen, ha történelmi kapcsolódásaik is vannak.

Pekarek János

Kicsit visszabillent megint a világ: vissza, a korábbi helyére. Több olvasónk is felhívta a figyelmünket arra, hogy a legutóbbi közigazgatási jogszabályok értelmében közösséget vállalt Baracs és Kisapostag esetében (utóbbi községnek, mint kétezernél kisebb lélekszámúnak, feladatai ellátásához társulnia kellett egy nagyobb településsel) a történelmi múlt  is helyesli ezt a lépést.Hiszen 1945-ig Kisapostag (amelynek lakói a helytörténet szerint a Duna keleti oldaláról, Apostagról származtak át) bizony: Baracshoz tartozott jogi szempontból! S ha így volt, akkor külön utak és még hidak is összekötötték e szomszédos településrészeket.Makó József, Baracs korábbi polgármestere volt szíves megmutatni nekünk a Baracs-Apátszállási részt és a Kisapostaggal szinte egybeépült Halász utcát és környékét összekötő utat, ami a halászcsárdánál kanyarodott Baracs felé.

A szerző a régi római út újkori, de már nem használt hídjánál

Ez esetben semmiképpen sem túlzás történelmi útról beszélni  hiszen nem csak 1945-ig mehetünk vissza az időben, hanem időszámításunk kezdetének környékére is. Azt a bizonyos utat ugyanis az ókori rómaiak építették limesük, azaz határvonalukat (a Dunát) kísérő őrláncuk bástyái között. Minden bizonnyal az úthoz tartozó hidat is ott építették meg, a Nagyvenyim-Baracsi ér vize fölött, ahol a későbbi, már vasbetonszerkezetű híd is készült. De utóbbi természetesen már a XX. század műve.Viszont: igaz, hogy sűrű bozót takarja, megközelíteni se könnyű, de mégis érdekes! Ugyanis a régi 6. számú főút nagyobb patakhídja, és a közelmúltbeli főútszélesítés közvetlen szomszédságában készült, szélesebb hídja mellett áll. Alighanem ez az ország egyetlen olyan helye, ahol egy különben jelentéktelen patak fölött húsz méteren belül három komoly híd is átvezet.A két község együttműködése persze nem csak ezért jó. De ez sem baj...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!