Hírek

2014.09.30. 06:03

Közösséget építettek a kulcsiak

Kulcs – Hagyományteremtő családi napra hívták múlt szombaton a kulcsi polgárokat. Gazdag program és sok finomság várta az érdeklődőket.

Várkonyi Zsolt

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg szeptember 27-én, szombaton az első kulcsi családi délelőttöt. A megnyitót dr. Galambos Dénes a térség országgyűlési képviselője és Jobb Gyula helyi vállalkozó tartotta.

A csapatversenyeken a „kicsik és nagyok” is jól érezték magukat (Fotó: Páhj Noémi)

A családi nap megmozgatott kicsiket, nagyokat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A zenés bemelegítő után a csapatversenyek következtek, amelyben együtt vehettek részt szülők és gyerekek. A rendhagyó versenyszámok között olyan erőt próbáló feladatok voltak, minta a „talicska futam” a „gurítsd tovább”, „négykézláb háton” és a „párban karikában”. A sportrendezvények ezzel még nem értek véget, hiszen a a JobbCar Foci Kupa a „lelátókra” szólította a nézőközönséget is. A játszóház, az arcfestés, a csillámtetoválás és a gyermekmotoroz(tat)ás is nagy sikert aratott. A rendezvényt Fluor Tomi koncertje zárta. A vendégségbe hívott kulcsiakat üstben főtt babgulyással, házisörrel és szörppel, valamint helyben sütött palacsintával is megkínálták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!