Hírek

2014.03.11. 16:45

Szociális és környezetvédelmi területen is dolgoznak majd a diákok

Dunaújváros - Pályázati forrásból bővíti közösségi tevékenységeit a Rudas középiskola. Városi bringatúrától az életinterjúkig.

Szabó Szabolcs

Komoly hagyománya van a közösségi munkának és a diákok önkéntes szerepvállalásának a Rudas szakközépiskolában. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Római városrészben található intézmény tízmillió forintból bővítheti közösségi tevékenységét. Az eddig elvégzett munkáról és a következő tizenkét hónap terveiről számolt be az iskola vezetése a kedden délután tarott tájékoztatón.

Szemenyei István, a Rudas középiskola igazgatója elmondta, az oktatási törvényben is rögzített közösségi szolgálat célja, hogy a diákok saját élményű tanuláson keresztül fejleszthetik szociális érzékenységüket, és számos olyan kompetenciájukat (pl: együttműködés, problémamegoldás, felelős döntéshozatal), amelyek megszerzése elengedhetetlen a tudatos, felelősségteljes állampolgári élethez. A középiskola két diákja Turcsány Fruzsina és Vida Zoltán mutatta be az intézmény eddig elvégzett közösségi tevékenységeit. A diákok évről évre segítőként vesznek részt a rácalmási Tökfesztiválon, a Fejér Megyei Diáknapokon, vagy a városi nagyrendezvényeken. A program koordinátora Nagyné Fauszt Csilla elmondta, a jövőben a diákok főként környezetvédelmi, kulturális, oktatási és szociális tevékenységek keretében erősítik a Rudas közösségi szerepvállalását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!