Hírek

2017.08.10. 15:05

Falufűtőmű épülne Kulcson - Közel kétszázmillió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak!

Nagy a felbolydulás a faluban, sokan felhördültek a hírt hallva, hogy biomassza erőművet terveznek építeni Kulcs belterületén. Beindultak a találgatások, beszélnek környezetszennyezésről, bűzről, sokmindenről. Következzenek a tények.

Balla Tibor

Mint minden település, Kulcs község is szeretne kitörni, kitűnni a többiek közül, és élhetőbbé, szerethetőbbé válni a hasonló településeknél. Számukra is a legnagyobb lehetőség a pályázatokban rejlik, igyekeznek is maximálisan kihasználni. A pályázatok között tallózva akadtak rá a talányos elnevezésre: ...a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása..., amely közintézményeik fűtését könnyítené meg. A polgármester és a képviselő-testület egyetértésével Fejes Balázs Ottó alpolgármester ki is dolgozott egy szakmailag alapos, körültekintő pályázatot, amit néhány másikkal egyetemben benyújtottak. Valójában ez csak a sokadik volt a pályázatok között a prioritási sorban számukra, hiszen égetőbb megoldani való bőven van a településen, hogy mást ne is említsünk, mint a csatornázás kérdését. Talán ők lepődtek meg a legjobban, mikor megkapták az értesítést, közel kétszázmillió, egészen pontosan 189 183 500 forint pályázati támogatást nyertek, amihez ráadásul önrészt sem kell az önkormányzatnak fizetnie. Hihetetlenül jó lehetőség.

Jobb Gyula polgármester mutatja, hová tervezik az évi 3-5 milliós megtakarítást eredményező fűtőművet Fotó: Ady Géza

Jobb Gyula polgármester megkeresésünkre elmondta, egészen pontosan szilárd biomassza alapú fűtőmű, és kapcsolódó hőrendszer létesítéséről van szó. Vélhetően a lakosság körében terjedő felháborodás egy félreértésből származhat. Amint a biomassza kifejezés elhangzik, máris bűzt és környezetszennyezést vizionálnak. A polgármester hamar el is oszlatja a kételyeket, mondván, hogy nem a masszára kell gondolni, a fűtőmű üzemanyaga feldarabolt fa, faforgács, fűrészpor és hasonló tüzelőanyagok. Ezeknek egy részét meg kell vásárolnia a települési önkormányzatnak, egy másik része pedig helyben keletkezik az áramszolgáltató, vagy a község lakói által levágott hulladékot szeretnék hasznosítani a létesítendő fűtőműben. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy nem hulladékról kell beszélni alapanyagként, hanem hasznosítható faanyagról. Ezeket elégetik, és egy újonnan kialakított zárt távhőrendszeren keresztül fűtik majd a település intézményeit.

Ennek megfelelően a kisüzem nyáron nem is üzemel majd, bár lehetőség van később arra is, hogy melegvíz előállítására is kiterjesszék a működést, erre is van már országon belül példa. Akkor már nyáron is üzemelhetne a falu javára. A létesítmény tervezett helyét egyelőre belterületen, a sportpálya közelében jelölték ki, de a képviselő-testület abban állapodott meg, hogy másik hely kijelölését is megfontolják. Jogosan merül fel a kérdés, nem okoz-e problémát, hogy egy ilyen mini fűtőművet a lakott terület közelébe telepítenek. Jobb Gyula polgármester válasza határozott és gyors: - Abszolút nem okoz gondot. Ez a kérdés felvetődött a magam és a képviselő-testület részéről is, hogy milyen szennyezést okozhat. Éppen ezért a hétfői napon elmentünk Soltra, hiszen tudtuk, hogy ott már üzemel egy ilyen immár negyedik éve. Megnéztük, és gyakorlatilag meggyőzött bennünket. Hogy mást ne is mondjak, Solton az általános iskola udvarán helyezték el. A mérnöki leírások, mérési eredmények alapján a károsanyag-kibocsátása még csak meg sem közelíti a hasonló gázüzeműekét. Az egyetlen látványos kibocsátása annyi, hogy százharminc fokos gőz távozik a kéményből. Ennek az az oka, hogy előszárítja a nyersanyagot arra a nedvesanyag-tartalomra, ahol már éghető. Tehát nedvesen is bele lehet tenni a tüzelőanyagot. Az alapanyag is tisztán kerül a helyére, az egyhetes tárolóba. A kitolóplatós kamion a nyolcvan, kilencven köbméter anyagot egyszerűen beletolja a tárolóba. Rendkívül tiszta az egész rendszer. Egy kamionnyi fából egy talicskányi hamu keletkezik mindösszesen - fogalmazott a polgármester.

Jobb Gyula elárulta, meglepő módon még nem terjedt el ez a fűtőmű, az országban még csak pár darab üzemel, így Kulcs a térségben úttörő lehet ezen a területen. Annál is inkább érdekes, hogy nem terjedt el eddig, ugyanis a 900 kilowattórás teljesítményű fűtőmű lényegében egy tíz méterszer tízméteres helyen elfér a kazán mérete miatt hozzávetőleg öt méter magas épület. Ráadásul esztétikai kifogás sem lehet vele szemban, belesimul a középületek közé. Úgy kell elképzelni, mint egy kis házat, amely mellett egy saválló kémény mered az égre, ami a hagyományos épületekhez hasonlóan alig haladja meg a gerincmagasságot.

A pályázat sikeres volt, az állam a szükséges forrást biztosítja számukra, és a támogatási szerződést néhány napon belül alá is írják. A pályázat ugyan utófinanszírozott, de előlegként a száz százalék lehívható, tehát külön anyagi terhet nem ró az önkormányzatra. A megvalósításra közbeszerzési eljárásban választják ki a kivitelezőt. Az idő nem szorítja őket, most éppen a járdaépítés második üteme zajlik, és a csatornázást is folytatják az egész településen. Ez lehetőséget is ad arra, hogy a csatornával együtt a távfűtőhálózat csöveit is lefektessék, ne kelljen újra árkot ásni. Ezen a télen még biztosan nem üzemel majd az új fűtőmű, a munkát a jövő évben szeretnék végigvinni. Vélhetően a következő tél fűtési költségeit már jelentősen csökkenteni fogja.

Természetesen azt is megkérdeztük a polgármestertől, hogy a lakosság hogyan fogadta a beruházás hírét. Jobb Gyula a következő választ adta: A lakosság a megfelelő tájékoztatás hiányában és a terjedő pletyka miatt olyan erőművet képzelt el a biomassza kifejezésből kiindulva, mint a biogáz üzem. Sokféle találgatás indult, de ez nem igaz. Gyakorlatilag úgy kell elképzelni, mint ahogy a családi házaknál lévő vegyestüzelésű kazán. Ez egy rendkívül magas minőségű Viessmann kazán, aminek nagyon komoly védelmi rendszere van. A kazánmester elmondta, hogy a központban is mérik a károsanyag-kibocsátást, és ha magas, akkor leállítják, és kiszállnak megállapítani annak az okát. Így aztán a biztonság kérdése fel sem merülhet.

A polgármester azt is elmondta, hogy augusztus 18-án, pénteken délután közmeghallgatáson tájékoztatják a lakosságot két témáról. Az egyik a településarculati kézikönyv lesz, a másik pedig a fűtőmű kérdésköre lesz. Akkorra szakértőt is hívnak, valamint Soltról az üzemeltetőt is elhozzák, hogy gyakorlati tapasztalatát elmondja, miért nem kell ettől félni, és miért hatékony és gazdaságos, hiszen a nyesedékeket, levágott ágakat fel tudják használni. A telkeken levágott ágakat ledarálják - ehhez is lesz eszközük -, és azzal fogják üzemeltetni.

Már meglévő, üzemelő példák

- 2003-ban adták át Körmenden az 5 MW teljesítményű fűtőművet, amely a város fűtésének 70-75 százalékát fedezi. Ez nagyjából 2000 lakás és néhány közintézmény fűtését oldja meg. Évente 6 ezer tonna biomasszát igényel a fűtőmű, amit a kistérség faipari cégeinek melléktermékéből fedez.

- Szombathelyen egy 7,5 MW-os fűtőmű működik, 2000 lakást távfűtését és melegvíz-szolgáltatását biztosítva.

- 2005 őszén adták át Pornóapátiban az első magyarországi biomassza tüzelésű falufűtőművet. A kiépített rendszer összes hőteljesítmény igénye 1150 kW, a tervezett tüzelőanyag felhasználása 1220 t/év, a tervezett éves hőleadása 8215 GJ. A faluban 86 háztartás
és 11 közület igényelte ezt a fajta fűtést.

Falufűtőművek kisebb-nagyobb számban, de szinte minden EU országban jelen vannak.

A szlovéniai Cankova községben egy kisebb rendszer biztosítja a hőenergiát az összes közintézmény és 10 magánlakás számára.

Ez a folyamat Németországban energiaellátás szempontjából teljesen önellátó falvak és kisvárosok tucatjaihoz vezetett: Jühnde, Ostritz in Sachsen, Oberscheinfelden-Appenfelden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!