Hírek

2015.02.19. 13:45

Pintér Tamás bírálta a város költségvetését

Dunaújváros - A Jobbik helyi elnöke, Pintér Tamás sajtótájékoztatót tartott a közgyűlés után a város költségvetéséről.

Körmendi Erzsébet

A helyi elnök elmondta egyebek mellett, hogy az önkormányzati ágazat általános működési támogatása kevesebb az előző évinél, a beszámítás rendszerének megváltoztatása a megyei jogú városok esetében jelentős bevétel csökkenést okoz, a köznevelési intézmények működtetéséhez Dunaújváros nem kap támogatást, ahogyan a feladatok ellátására adott központi források is szűkültek. A gyermekétkeztetés például jelentős többletköltséget jelent az önkormányzat és a tömegközlekedésre is a központi támogatás többszörösét költi.

Pintér Tamás szerint a kormány a segítségre szorulókba rúg még egyet, miközben a stadionokra milliárdok folynak el közpénzből. - Nekünk viszont kutya kötelességünk az itt élők támogatása - mondta a helyi elnök. Ezért kérte, hogy különítsenek el pluszban 50 millió forintot a lakhatási és gyógyszertámogatásra, a tartósan beteg felnőttet ápolók, gondozók segítésére, és 40 millió forintot 19 önkormányzati bérlakás lakhatóvá tételére. Mindkét javaslatát elutasította a közgyűlés. A következő ülésen szeretné beterjeszteni, hogy a 150 millió forint pénzmaradványt a bérlakások számának növelésére fordítsák. Továbbá: vérlázítónak tartja a zárt ülésen meghozott szponzori döntést, mert a közgyűlés ezzel sem a rászorulókat támogatta, hanem ismét a focit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!