Hírek

2016.01.17. 19:36

Kutyamérgezések: nem szabad tömeghisztériát kelteni, de jobb vigyázni

Dunaújváros – Nagyon nehéz tettenérni azokat, akik mérgezett élelmet tesznek ki közterületre a kutyák számára, hogy ezzel az állatok értelmetlen pusztulását okozzák. Az utóbbi időben több ilyen esetről is lehetett hallani, ezért a lehetséges megelőzésről tartottak fórumot szombaton.

Gallai Péter

A cirkusz térre meghirdettet eseményt Vigh Csaba szervezte, aki maga is állattartó. – A szabad strandon is volt példa arra, hogy mérgezett ennivalót szórtak szét, de Rácalmáson is elpusztult két kutya, feltehetően ezért. Az volt a célom, hogy első körben kutyás csoportokkal, kiképző iskolákkal, állatvédőkkel együtt hívjuk fel a figyelmet a jelenségre, s ezzel együtt a megelőzésre – kezdte a főszervező.

Arra, hogy miért leli valaki örömét az ebek megmérgezésének, Vigh Csaba azt mondta, több felvetésük is van: – Lehetséges, hogy valahol a lakókat zavarja az, nem szedik össze a kutyapiszkot, de a mérgezett étellel akár egy kisgyerek is találkozhat és lehet elég az is, ha csak megfogja.



„Szimplán” álltagyűlölet is munkálkodhat valakikben, de ez nem megoldás, én sem mérgezem meg a szomszédomat, mert utálom. Elhangzott: például a környéken egy padra töpörtyűt szórtak ki, amit összeszedtek, de egy óra múlva megint ugyanúgy kint volt, ami már eléggé gyanús, de találtak a Technikum városrészben két helyen is hypóval átitatott kenyeret. Az is segíthet, ha a kutyások nyitott szemmel járnak és minden gyanús személyre odafigyelnek, mert kulcskérdés a tettenérés. A főszervező szerint az ilyen embertelen cselekedetre vetemedők közvetetten ugyan az állatnak okoznak kínszenvedést és halált, de milyen fájdalmat okoz ez a gazdának, főleg ha kisgyerekről van szó.

Az összejövetelre eljött Bíró Zsolt, a megyében működő FEMA Állatmentő és Állatvédő Egyesület operatív vezetője is. – Nem akarok senkit hiú ábrándokba kergetni, aki ilyen gyáva cselekményt elkövet, azt nem lehet utólag megfogni, csak tettenérni. A prevenciót kell alkalmazni, ami elég hasznos tud lenni. Azt veszem észre, most már minden elszórt maradékot mérgezettnek kiáltanak ki, nem baj, ha óvatosak vagyunk, de józan ésszel is lehet gondolkodni. Hiszen ha kutyákat akarok mérgezni, akkor nem zöldséggel próbálkozom, hanem a tapasztalat alapján hússal, felvágottal. Szoktak még szögeket, tűket is beleszúrni az ételbe, ezt észre lehet venni, de a méregnek is van nyoma, a hypónak meg erős szaga. Leginkább patkánymérget szoktak alkalmazni, ami színes és granulátum formátumú, tehát fel lehet ismerni a jelenlétét, télen még a fagyálló is sláger, de ez is színes – mondta és hozzátette, nem szabad tömeghisztériát kelteni, az semmi jóra nem vezet. Ám ha mérgezésre gyanakszik valaki, tegyen feljelentést.

Több ürülékgyűjtő kukára lenne szükség

A közvetlen beszélgetés során a felelős kutyatartók magatartásáról is szó esett, hiszen ezzel számos konfliktusforrást meg lehet előzni. A jelenlévők megszólították az önkormányzatot is, azt vetették fel, jó lenne, ha a városban a kutyások által legfrekventáltabb helyeken kihelyeznének kifejezetten ürülék gyűjtésére szolgáló kukákat. Mert például a cirkusz téren  sincs hova tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!