Hírek

2016.11.30. 19:01

Lakat alatt a rendelő - Számos fontos intézkedés történt a napokban

Dunaújváros - Tegnap rendőrségi biztosítás mellett lezárták a Zöld Rendelőként ismert elhagyott belvárosi épülettömböt.

Szabó Szabolcs

A helyzet rendeződni látszik. Hosszú évek után úgy tűnik, hogy végre rendeződhet az elhagyott II. Rendelőintézet sorsa. Az épülettömböt tegnap rendőrségi bejárás mellett zárták le, a közeljövőben pedig elkezdődhet az intézmény teljeskörű és szabályos kitakarítása is.

- Már korábban is rögzítettük, hogy az önkormányzat egyik kiemelt célja, hogy rendezze a Zöld Rendelőintézet helyzetét. Első lépésben az volt a legfontosabb, hogy megállapodjunk az intézmény fő tulajdonosával. Érdemes feleleveníteni, hogy egy vegyes tulajdoni szerkezetről beszélünk. A város azzal feltétellel szerződött az ingatlant több mint kilencven százalékban birtokló féllel, hogy ő majd megegyezik a kistulajdonosokkal. Ez megtörtént, így sikerült visszavásárolni az ingatlant - mondta el megkeresésünkre Iván László, az ügyben illetékes választókerület önkormányzati képviselője, aki egyben az intézmény ügyeiért is felelős.

Rendőri bejárás és felügyelet mellett zárták le hivatalosan is tegnap a Zöld Rendelőintézetet
Fotó: Sándor Judit / dunaujvaros.com

- Sajnos a meglehetősen leromlott állapotú ingatlanba egyesek ki-be járkáltak. Ezt az állapotot meg kellett hogy szüntessük. Ennek érdekében szerdán, egy rendőrségi bejárással egybekötve lezártuk az ingatlant. A nyílászárok egy részét már berácsoztuk, e munkálatok a következő napokban is folytatódnak majd. Minderről több tájékoztató táblát is kihelyeztünk már. A korábbi években rendre számos problémát okozott, hogy nem volt megfelelő az rendelőintézet őrzése.

Most e feladatot a DVG Zrt. látja el napi 24 órában. Azon dolgozunk, hogy mihamarabb a helyszíni őrzést is megoldjuk. Az ehhez szükséges inglatrész kialakítása már folyamatban van. Következő lépés az intézmény teljes körű kitakarítása, mivel az ingatlan ma is tele van veszélyes hulladékkal, így ez egy speciális feladat lesz, amelyre közbeszerzései eljárás keretében keresünk kivitelezőt. Legkésőbb a jövő tavaszára e munkákkal is végezni kell.

Nem titok az sem, hogy már két komplex fejlesztési alternatívát is kidolgoztunk, ezek illeszkednek a Modern Városok Program helyi irányelveihez. A szükséges terveket már továbbítottuk az illetékes minisztériumnak és az önkormányzat is azon dolgozik, hogy minél előbb rendeződjön az intézmény sorsa - hangsúlyozta Iván László önkormányzati képviselő, aki kérdésünkre elmondta, a jövő héten teljeskörű rovar- és rágcsálóírtást tartanak majd a már lezárt Zöld Rendelőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!