Hírek

2015.08.21. 18:50

Lecsófesztivállal ünnepeltek Mezőfalván

Mezőfalva – Augusztus 20-án hatodik alkalommal került sor a mezőfalviak hagyományos lecsófesztiváljára. A népszerű rendezvényen 5 csapat gyújtott a kondérok alá. Remek hangulat, kiváló ízek, és sok vidám ember az új kenyér ünnepén.

Horváth László

A reggeli misénél megszentelt kenyeret szegte meg Márok Csaba csütörtök délután Mezőfalván a Piac téri Szentháromság-kápolnánál megtartott augusztus 20-ai ünnepség nyitó eseményén.

– Az asztalon elhelyezett kenyér annak a kívánságnak a jelképe, hogy minden házhoz jusson egy falat – köszöntötte az egybegyűlteket Mezőfalva polgármestere. Ünnepi beszédében kiemelte: István kora és a mai idők is egy új világ, amelyben fontos szerep jut a szentistváni örökség folytatásának.

A néptáncosok rendszeres fellépői az augusztus 20-i ünnepségeknek (Fotó: Horváth László)

Bodás Dalma mezőfalvi néptáncos Szabó Jánost és feleségét kínálja az új kenyérből

Az ünnepi pillanatok után kezdődött a mezőfalviak népszerű lecsófesztiváli versengése, amelyben a séfek idén inkább a hagyományos ízekre helyték a hangsúlyt. A Sárga Rózsa Nyugdíjas Klub negyven főre méretezett, kolbásszal dúsított remekkel szállt harcba, a Mezőfalvi Baráti Kör közel harminc fős társaságnak főzött. A mozgáskorlátozottak egyesületének főszakácsa Salgó József tréfásan „kozmásnak” nevezte készülő alkotását, mivel az odaégett lecsó specialistája. Az önkormányzat „Mindent bele fiúk!” elnevezésű csapata a legnépesebb csoport címet is elvihette volna, olyan sokan sürgölődtek az üstház körül. A Mezőfalvi Motoros és Hagyományőrző Egyesület pedig külön helyszínen, a régi tanácsház tornácán bográcsozott. Utóbbiak nem a különcség, inkább az esőtől való félelem miatt költöztek tető alá.

A motoros Szentháromság megformázója Danka Sándor: lecsó, sör és reszelős AC/DC

A legízletesebb főzet díját a Mezőfalvi Baráti Kör sűrű levű, natúr lecsója érdemelte ki. A második díjat az önkormányzat vegyes válogatottja, a harmadik helyet a sárga rózsások érték el. A különdíjat a mozgáskorlátozottak vihették haza. A győztes lecsó főszakácsa Kovács Pál tudományába is beavatta lapunkat:

– Lecsót jól és rosszul is lehet készíteni. Fontosak az alapanyagok minősége, a tüzelés sebessége és a feldolgozásra fordított figyelem. Nem árt szem előtt tartani az alkotórészek vízeresztési tulajdonságait sem. Félidőben – látva a lé sűrűségét – döntöttem, hogy kerül-e bele rizs, vagy marad natúrnak. Az első hely igazolta a helyes döntést.

Kovács Pál régóta főz a lecsófesztiválokon, mindig jól. Most sűrű levű, natúr lecsóját ítélték a legjobbnak

A mezőfalviak lecsófesztiválja azonban nem csak a főzésről szólt. Az alkalmi színpadon Pálosi Gábor botforgató előadása, a Mezőfalvi Táncegyüttes színes produkciói és a Tesók mulatós páros szórakoztatta a közönséget. Az esti tűzijátékot követően utcabál zárta az augusztus 20-ai rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!