Hírek

2016.07.12. 12:35

Lovasünnep volt Perkátán

Perkáta - Izgalmas hétvégét tudhat maga mögött Perkáta. Idén harmadik alkalommal szervezték meg a hagyományőrző lovasok programját. Élményektől gazdagon térhettek haza a részt vevők.

Horváth Dóra

Július 9-én rendezték meg Perkátán a III. Perkátai Lovas Találkozó elnevezésű lovas napot.

A rendezvényt Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere nyitotta meg rövid beszédével, melyben köszöntötte az alkalomra összegyűlt hazai és környező településekről érkezett lovasokat, nézőket. Őt Oláh István, a rendezvény szervezője, majd Horváth István, a Grund Vándorkupa szervezője és Pavlicsek Nándor, a Perkátai Sportegyesület Turul Íjász Szakosztályának vezetője követte, akik szintén örömmel köszöntöttek minden kilátogatót.

Ünnepélyes pillanatok zárták a lovas találkozót: a fogatok felsorakoznak az eredményhirdetésre

A regisztrációt követően kezdődtek a versenyek. A délelőtt folyamán a lóhátasok, délután pedig a fogatosok bizonyíthatták rátermettségüket az izgalmasan összeállított akadálypályán. Vizes árok, labirintus, és még sok más feladat várt rájuk a célvonal átlépése előtt.

A versenyek szünetében Buch Viktor látványos csikós bemutatóját tekinthette meg a nézősereg, majd a perkátai népművészeti foglalkozásra járó néptáncok műsora volt látható a színpadon.

Szintén délelőtti programként startolt el a hagyományos Grund Vándorkupa Labdarúgó-bajnokság, mely idén is nagy népszerűségnek örvendett.

A futball mellett a Turul Íjász Szakosztály biztosított még lehetőséget a sportolásra: az érdeklődők bepillantást nyerhettek az íjászkodás rejtelmeibe.

A rendezvényekhez társítva kirakodóvásárosok, arcfestés, ugrálóvár és póni lovaglásra is volt lehetőség, este pedig retro diszkóval várták a szervezők mindazokat, akik nem fáradtak el az eseménydús nap során.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!