Hírek

2016.04.04. 19:42

Ma reggeltől élesben működik a fix traffipax!

Dunaújváros – Vége a türelmi időszaknak, a sikeres tesztek után kedden, tehát ma reggel 8 órától már élesben működnek a fix telepítésű, közúti intelligens kamerahálózat egységei országszerte. Azaz mostantól bírság is érkezik a szabályszegések rögzítése után.

Gallai Péter

Április 5-től még inkább érdemes lesz odafigyelniük a sofőröknek a közlekedési szabályok betartására, ugyanis a VÉDA elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat újabb elemeit élesítette a rendőrség. Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával kiépült rendszer része volt az a 160 mobil sebességmérő, amit a köznyelvben szupertraffipaxként emlegetnek, ezek már tavaly üzembe álltak. Ezen felül az ország egész területén további 365 fix telepítésű komplex közlekedés-ellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Ezek a konzolok minden megyében és a fővárosban is megtalálhatóak, kül- és belterületen egyaránt, s a gyorshajtás kiszűrése mellett számos további szabályszegés szankcionálásra is alkalmasak.

Némi segítséget jelent, hogy minden eszköz előtt kötelezően kihelyezték a traffic controll előjelző táblákat, azonban a rendőrségnek viszonylag szabad mozgástere volt abban, hogy ezt a berendezéstől milyen távolságra teszik ki. A személyesen látott helyeknél ez bizony elég közelinek tűnt, bár az ígéretek szerint minimális sebességtúllépésnél még lesz idő lassítani...

Fejérben nyolc helyre telepítettek kamerákat, Dunaújvároshoz a legközelebbi a 6-os úton, Dunaföldvár felé a 75+747-es kilométerszelvénynél van. További megyei helyszínek: Székesfehérvár M7 bal pálya 60+090 km. Székesfehérvár M7 jobb pálya, 60+064 km. Söréd külterület 81-es főút, 18+174 km. Aba külterület 63-as főút, 75+023 km. Balatonbozsok belterület 64-es főút, 35+449 km. Baracska belterület 7-es főút, 37+365 km. Székesfehérvár belterület 7-es főút 65+818 km. Szintén a közelben van egy rendszer Dunaföldvár belterületén, a 6-os főúton, a Kéri és a Paksi utca lámpás kereszteződésénél, Bács-Kiskunban, pedig az 51-es úton Dunavecsénél (74,494 km).

Többek között ezt is látják

A fix telepítésű rendszerek az alábbiakra képesek: sebességmérés, rendszámfelismerés, forgalomszámlálás,forgalomtorlódás észlelése, veszélyes árut szállító járművek észlelése, biztonsági öv használata, behajtási tilalom megszegése, kötelező haladási irányra betartása, záróvonal átlépése, vasúti átjárón történő áthaladás, piros lámpán történő áthajtás, leállósáv igénybevétele, autóbusz forgalmi sáv használatára vonatkozó szabályok betartása.

Címkék#traffipax

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!