Hírek

2015.06.01. 19:16

Ökobázis nyílt a Kallós Dezső utcában

Dunaújváros - Minden program ingyenes a Mag Közösségi Térben, ami két hétig lesz nyitva. Reméljük, kicsírázik...

Pekarek János

Megnyílt a Mag Ökobázis és Közösségi Tér hétfőn délután a Kallós Dezső utca 1/a szám alatt. (Régi dunaújvárosiaknak: az egykori Junior Cipőgyár helyén.) Mivel magról és közösségről van szó, kikövetkeztethető, hogy elsősorban fiataloknak szól a dolog, vagyis rögtön egy koncerttel nyitott a hely: mégpedig a Lost Forehead-együttes zenéjével. Jellemző, hogy ezek adománykoncertek: vagyis a zenészek ajánlották fel.

Azt írtam volna, hogy elsősorban fiataloknak szánják a Magot? Csak a zene miatt történhetett ez: várnak ugyanis minden korosztályt, a lehetőleg változatosabb programokkal, mondta a bevezető sajtótájékoztatón Vészity Kata, a Mag Ökobázist üzemeltető Ökologistic Alapítvány vezetője.

A Lost Forehead-együttes tagjai a Mag Közösségi Tér Gyermekjátszójában a saját játékszereikkel, koncertjük előtt

Vészity Kata, az Ökologistic Alapítvány vezetője állandó bázist szeretne nyitni a környezetvédelem iránt érdeklődő emberek számára

Lesz itt minden! Sajnos, csak két hétig: ennyi időre kapták meg a volt cipőgyár tereit. Remélik, hogy egyszer majd állandó bázissal várhatják az érdeklődőket.

Addig is az üzemcsarnok földszintjén egy Adománybolt működik. Itt mindenki két szatyornyi ruhát vihet haza 1000 forintért. Ám, ha hoz egy szatyorral, akkor is két szatyorral vihet, ám már csak 300 forintot kell fizetnie érte. Mint akkor, ha szörpöt, süteményt hoz cserébe.

Az emeleten gyereksarok várja közönségét, a bölcsődésektől, ovisoktól az iskolásokig. A nagyobbaknak beszélgetősarok áll rendelkezésére: itt mindenki előadhatja saját projektjeit, ötleteit, vagy megbeszélheti mások kezdeményezéseit.

De van előadóterem is, ahova számos témát terveznek. Kedden délután kettőtől például vegán ételkóstoló lesz. De jönnek a zöldre érett nők is: környezettudatos, családbarát, közösségi és magyar programjukkal. Hallhatják a közlegelők tragédiáját, prognózist a Föld jövőjéről, biokertész tanácsait, lesz termelői piac, természetgyógyászat, vegyszermentes háztartás, komposztjáték, kihelyezett biológiaóra, élet a farmon, sajtvásár, játszóház ovisoknak, hulladékból játékkészítés, és még sok más...

Ha környezetvédelmi ötletük van, vigyék el a Mag-ba!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!