Hírek

2015.07.26. 11:07

„Magának csak egy szavába kerül ”

Dunaújváros - Dr. Tapolczai Jenő tizennégy éven át látta el városunkban a tanácselnöki teendőket. Visszaemlékezéseit Egy elnök naplója címmel a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg 1977-ben. Alábbi összeállításunkban a kékfedeles kötetből idézünk.

Szente Tünde

A Szovjet Néphadsereg delegációja városunkban. A képen jobbra Tapolczai Jenő tanácselnök látható

1953 nyarán kerültem hazánk első szocialista városába – írja a „Kora reggel a Parlamentben” című fejezetben. – Az eligazítások során a pártban és a belügyminisztériumban vázolták a rám váró feladatokat, és mindkét helyen hangsúlyozták, milyen nagy megtiszteltetés hazánk első szocialista városában a közigazgatás élére kerülni. A megyénél kellett jelentkeznem, ahol abban az időben néhány rövidlátó ember nemigen tapsolt ennek az új városnak, e nagyszerű alkotás születésének. Igen, nagyszerű alkotás, s ezt azok értik meg elsősorban, akik tudják, hogy Fejér megyében, hazánknak ezen az egykori feudális vidékén – ahol hajdan a földesurak cselédjei nyomorogtak – mit jelent egy korszerű város, a maga kulturális és szocialista létesítményeivel, munkát, biztos megélhetést nyújtó gyáraival. Büszke lehet erre az alkotásra minden magyar ember és külön minden Fejér megyei. Főként azok, akik – mint én is – a sok-sok ezer ember között részt vehettek a városépítés munkáiban. 1953 augusztusában zuhogó esőben érkeztem meg az akkori Sztálinvárosba.

„Új életem első napjai”

A provizorikus tanácsházába – a Görbe utcában – a nagy víz miatt csak deszkákon keresztül tudtunk bejutni. Elődöm, Berecz Bertalan régi elvtársam és barátom volt. Ő a minisztertanácshoz került. Tőle vettem át a nem kis örökséget. Annak nagyon örültem, hogy dr. Illyés József vb-titkár személyében régi ismerősömre akadtam. Abban az időben Földes László volt a városi párttitkár. Titkárnőm Baksa Ilona lett, az alig 16 esztendős, pentelei parasztlány, akit be kellett tanítanom erre a munkára, de fáradozásom bőségesen meghozta gyümölcsét.

Új életem első napjai nehezen teltek. Távol a családtól – hiszen feleségem és két gyermekem nem jött velem az új munkahelyemre – nagyon egyedül éreztem magam. Akkoriban a városnak igen rossz volt a híre, nagy volt a bizonytalanság.

Az új város építésének kezdeti időszakában úgy éreztem, frontszolgálatra jöttem. A lakások inkább csak szálláshelyek voltak. Az ezrével ideérkező építőipari munkásokat és a Vasmű dolgozóit a déli barakktáborban, az ún. „Ezres”-ben és a „Radar”-ban szállásolták el. Az átmeneti állapotokkal együtt járt temérdek egészségügyi, szociális, közbiztonsági, ellátási és kulturális probléma.

Az ország különböző részéről idetoborzott munkások közül igen sokan, akik itt akartak letelepedni, később elhozták maguk után a feleségüket és gyermekeiket. Az első napokban ideérkezettek között igen sok volt az „aranyásó”, a kalandor, a deklasszált elem. A közállapotokat „segítették” az akkori igazságügyi, rendőri szervek is, akik a börtönből szabadultakat ide irányították, s az épülő várost jelölték ki számukra új lakóhelyül. Eljárásuk ellen nemegyszer tiltakoznom kellett.

Az aranyásók, a deklasszált elemek és a visszaeső bűnözők számára a barakktáborokban újabb és újabb lehetőség nyílt bűncselekmények elkövetésére. Elszaporodtak a szálláshelyi, a munkahelyi lopások, betörések, gyakori volt a garázdaság is. A betörések és lopások eseteit, indítékait vizsgálva arra is rájöttünk, hogy a közbiztonság kedvezőtlen alakulását a városban önmagában még nem magyarázza a meglehetősen nagyszámú büntetett előéletű ember jelenléte. Szerepe volt ebben annak is, hogy rosszak voltak a raktározási lehetőségek, hiányzott a megfelelő ellenőrzés.

Mondanom sem kell, hogy az ilyen nemkívánatos jelenségek ellen elszánt harcot kezdtünk. Sorozatos razziákat tartott a rendőrség. Ellenőriztük a szálláshelyekre való betelepülést, sőt a belügyminiszter engedélyhez kötötte a betelepülők külön rendőri bejelentését.

Ebből persze furcsa esetek is adódtak. Egyik fogadónapomon nagy zajt hallottam az előszobámban. Kimentem, ahol egy feltűnően csinos nőt láttam fiatal titkárnőmmel vitatkozni. A nő felém fordult, és elmondta, hogy az ügyet csak nekem mondhatja el. Amikor beengedtem, a következőt adta elő. Le akar telepedni és össze akar költözni egy férfival. Előzőleg azonban szeretné kipróbálni, mert előző férje képtelen volt eleget tenni a házastársi kötelezettségeinek, a bíróság is ezért választotta őket el. Most, mint közölte, egy próbaházasságot akar, s ha az illető alkalmas lesz férjnek, megesküszik vele. Előbb azonban”tudni akarom, mit tud”. Majd így folytatta: „Ezt a titkárnőjének, aki olyan fiatal, nem mondhattam el. Értse meg, magának csak egy szavába kerül, és megadják az engedélyt ” Aztán megtudtuk, hogy a férjjelölt egy többgyermekes apa, aki elhagyta a családját, a nő pedig egy Budapestről kitiltott személy. Természetesen elutasítottuk a kérelmét.

*

Csakhamar első helyre kerültünk a statisztikában nemcsak a bűnügyek tekintetében, hanem a válások számarányában is. 1955. június végéig 21 csendháborítót, 67 dorbézolót, 16 parkrongálót, 17 házirend-megsértőt vontak felelősségre az illetékes rendőri, bírósági és szabálysértési eljárások során.

*

Az emlékezet megőrzi a jövőnek, ami tegnap még a jelen volt. Egyik nemzedék a következő nemzedékre hagyományozza, ami múltunkban fontos volt, küzdelmes volt, s így az táplálójává lesz az igaz hazaszeretetnek – olvasható Tapolczai Jenő: Egy elnök naplója című könyve borítójának fülszövegén. – Nyáron a por úttalan utakon, ősztől tavaszig a feneketlen sár, a téli fagy vasfoga tette próbára a városépítők tüzes akaratát. Aligha akad valaki, aki ezt jobban tudná, mint a könyve nyomdai munkálatai közben váratlanul aránylag fiatalon elhunyt dr. Tapolczai Jenő, aki tizennégy éven át Dunaújváros tanácselnökének tisztét töltötte be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!