Hírek

2013.02.25. 17:17

Márciusban, három tárlattal nyit a KMI

Dunaújváros - A korábbi évekhez képest késve, márciusban kezdi meg idei kiállítási programját a város vezető kiállítótere, a Kortárs Művészeti Intézet.

Szabó Szabolcs

Az országos és nemzetközi hírnévnek örvendő kulturális bázis finanszírozási problémái miatt viharos éveken van túl, így támogató és látogató azt is örömmel fogadták, hogy péntektől ismét megtelik a ház. A Kortársban ezúttal a dunaújvárosi és a városhoz kötődő fotóművészek mutatkoznak be, három külön kiállítás keretében. Mint megtudtuk, az önkormányzat januárban és februárban is bruttó egymillió százezer forintot utalt a KMI-nek.

Deák Nóra igazgató

Korábban, megírtuk: az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, hogy a  bizonytalan sorsú Kortárs Művészeti Intézet közgyűjteményi státuszba kerüljön.  Mindez azt is jelentené, hogy a jelenleg önálló intézmény beolvadna az Intercisa Múzeumba, amely január 1-tő városi fenntartásban működik. A szaktárca szerint a közgyűjteményi besorolás után az Intercisa Múzeumnak le kellene zárni néprajzi gyűjteményét és helyette egy új, képző- és iparművészeti gyűjtőkört létrehozni, amelyet a KMI integrációjával valósíthatna meg.

E kérdésben előrelépés nem történt az utóbbi időben, ám tudni kell, hogy egy ilyen váltásnak komoly szakmai feltételei vannak, így nem valószínű, hogy ez idén megvalósul - felelte megkeresésünkre Deák Nóra, a Kortárs igazgatója.

A Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállítása, a Dunaújvárosi Fotográfusok tárlata, valamint Rajcsányi Artúr az Út vége című kiállítása pénteken este nyílik a KMI-ben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!