Hírek

2017.06.04. 17:19

Megemlékezés Dunaújvárosban az összetartozás napján

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap, amelyet 2010 május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.

Szabó Szabolcs

A hivatalos városi ünnepségnek és megemlékezésnek a hagyományokhoz híven ezúttal is a dunaújvárosi evangélikus templom adott otthont vasárnap kora délután. A Himnusz hangjai után Schön Beatrix, a DSZC Bánki Gimnázium és Szakgimnázium megbízott igazgatója beszédében a saját családtörténetéből merítve mutatott be több életutat is, amelyet a trianoni döntés egyértelműen befolyásolt.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Mint fogalmazott, nagyapja még gyermekként Erdélyben élte át a nemzetcsonkintó döntés szinte felfoghatatlan következményeit, majd számos politikai fordulat és a két világégés után a nagypapa úgy döntött, az anyaországban kezd új életet. Ezen elhatározás a család további sorsát is meghatározta. A pedagógus kifejtette, a Nemzeti Összatartozás Napja emlékezésre kötelez, ám egyben esélyt is nyújt, hogy közösen élje át a nemzet minden tagja az összetartozás, az összekapaszkodás élményét bárhol a világban.

Fotó: Zsedrovits Enikő

E gondolatok után Gasparik Gábor, a Bartók színház művésze szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét, majd a Dunaújvárosi Vegyeskar ünnepi összeállítását hallgathatták meg az egybegyűltek.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Stermeczki András evangélikus lelkész egy bibliai példázattal mutatta be, milyen súlyos történelmi igazságtalanság történt a trianoni döntés miatt elszakított magyar közösségekkel 1920 után.

Fotó: Zsedrovits Enikő

- Reményt kell, hogy adjon számunkra az elmúlt közel száz év, hogy az akkor szinte végzetesnek mutatkozó trianoni döntés után is talpon maradt Magyarország, és átvészelte a legnehezebb időket is az ezer és ezer sebből vérző magyar nemzet. Képzeljük el, hogy mit érez az az ember, aki elveszti életének több mint kétharmadát?

Fotó: Zsedrovits Enikő

A nemzet azonban ezt a csapást is túlélte, csakúgy, mint a tatár dúlást, vagy a török hódoltságot. Ez a történelmi múlt kötelez mindnyájunkat, hogy  példát mutassuk, megőrizzük értékeinket és tovább vigyük a remény lángját - tette hozzá Stermeczki András.

Fotó: Zsedrovits Enikő

A beszédek után Klép Tamás adta elő Máté Péter Ez itt az én hazám című dalát, majd a résztvevők közösen énekelték el a Székely Himnuszt az ünnepi műsor zárásaként.

Fotó: Zsedrovits Enikő

Az evangélikus templom udvarán található trianoni emlékhelynél az önkormányzat képviselében dr. Molnár Attila aljegyző helyezte el a város koszorúját.

Fotó: Zsedrovits Enikő


A FIDESZ és a Fidelitas dunaújvárosi szervezetének nevében Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselő, a Jobbik és a Jobbik Ifjúsági tagozatának képviselői, a Dunaújvárosi Egyetem, a Pentele Baráti Kör tagjai, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, az Intercisa Múzeum, a Magyarok Szövetségének dunaújvárosi szervezete és a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet küldöttsége is koszorúval, virággal, főhajtással emlékezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!