Hírek

2016.02.04. 19:10

A rendőrök és a polgárőrök este is segítik a gyalogosakat az átkelőhelyeken

Dunaújváros – Egész hónapban ismét kiemelten ellenőrzi a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a zebrákat, sőt, polgárőrök bevonásával az esti időszakban a gyalogosok közlekedését is segítik a frekventált átkelőhelyeken.

Gallai Péter

Tavaly év elején a megszaporodott gyalogoselütések miatt Dunaújvárosban fokozott, célirányos ellenőrzésbe kezdett a rendőrség a rossz közlekedési morál javítása érdekében. Ennek részeként a szabálytalanul átkelő gyalogosok sem úszták meg a bírságot, ugyanis – ami sok konfliktus és vita forrása – utóbbiak sem minden esetben tartják be a szabályokat. A rendszeres és visszatérő akciók eredményre is vezettek, kevesebb lett a baleset. Azonban, mint tudjuk, a közlekedési kultúra egyik napról a másikra nem javul meg, így a rendőrségnek folyamatosan van dolga ezen a téren. Február elsejétől például ismét akció kezdődött a gyalogos-átkelőhelyeknél – ennek jogosságát az utóbbi napok gázolásai is igazolják –, ahol nem csak ellenőrzéssel, de sötétedés után rendőri, polgárőri jelenléttel is segítik a gyalogosok közlekedését.

Csütörtökön kora délután a Dózsa György úti zebráknál tartottak ellenőrzést, ami ebben hónapban mindennapos lesz
Fotó: Ady Géza

Minderről Németh Miklós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője tájékoztatta lapunkat, aki elmondta, az első kiemelt napon harmincnyolc helyszíni és közigazgatási bírságot szabtak ki. Nem csak a zebráknál elkövetett szabályszegésekért, hanem az biztonsági öv használatának elmulasztása miatt is.

- A folyamatos ellenőrzésekre nem csak nappal, hanem a sötétedés utáni órákban is számítani kell, amikor megváltoznak, rosszabbak lesznek a látási körülmények ebben a ködös, esős időjárásban. Ez az egyik része akciónak, a másik pedig az, hogy a közlekedők számos zebránál találkozhatnak majd rendőrökkel és polgárőrökkel, ugyanis mind a négy szervezettől folyamatos segítséget kapunk ehhez a munkához. Kollégáim és az ő feladatuk kifejezetten a gyalogosok közlekedésének segítése lesz a frekventált gyalogos-átkelőhelyeknél, többek között a Vasmű úton, az erdei tornapályánál, vagy a Dózsa György úton - ismertette az őrnagy.

A rendőrök és polgárőrök megjelenése azért is fontos, hiszen rajtuk messziről is jól észrevehető láthatósági mellény van, este pedig külön fényjelző készülék van a kezükben. Ha kell, a zebra mellett állnak, ha kell, a forgalmat is megállítják a biztonságos átkelés érdekében. A kiemelt figyelem nem is árt, hiszen az elmúlt napokban öt gázolás történt a zebráknál, ebből négy esetben sérülés is történt. Úgy tudjuk, az egyiknél ráadásul a zebrát polgárőrök is védték , az autós mégsem állt meg időben.

Egyik olvasónk, Késmárky Péter írta meg nekünk korábban, hogy pár száz forintos beruházással sokat tehetnek a gyalogosok saját biztonságuk érdekében. Ő esténként rendszeresen hordja a kerékpárosoknak készített fényvisszaverő karpántot. Ha lehet, ne ragaszkodjunk feltétlenül a sötét ruhákhoz. A vidám, élénkebb színek életet menthetnek. Ez még nappal is növelheti az úton való átkelés biztonságosságát - mondta, hozzátéve, az autósok tudják, mennyire nem látszanak a gyalogosok este a sofőrök számára: Különösen esőben, ellenfényben, sötét öltözetben, Dunaújváros többnyire rosszul megvilágított helyein .




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!