Hírek

2015.01.15. 19:15

A kerékpárutak fejlesztéséhez pénzre is szükség lenne

Dunaújváros - Nyilvános fórum volt csütörtökön a rendőrkapitányságon, ahol a helyi kerékpárosok közlekedésbiztonságának aktuális helyzete mellett a tervek és lehetőségek is szóba kerültek.

Gallai Péter

A Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság kezdeményezésére jöttek össze csütörtökön a DBB tagjai, a rendőrség, a KLIK, az önkormányzat képviselői, valamint olyan civilek, akik fontosnak érezték, hogy javaslataikkal, ötleteikkel, kritikáikkal segítsék egy olyan koncepció kialakítását, aminek alapján el lehet kezdeni a rövid-, közép-, illetve hosszútávú célok megvalósítását. Azzal mindenki tisztában volt és többször elhangzott, hogy a fejlesztésekhez rendelkezésre álló anyagi források határozzák meg a lehetőségeket – a DBB ehhez pénzt nem tud adni – , ezért fontos a pályázati lehetőségek kihasználása és a nemzetközi kerékpárutakhoz való csatlakozás is. Azonban elsőként a városon belül kell megoldást találni arra, hogy a jelenleg széttagolt kerékpárút hálózatot összekössék, s nagyon fontos a gyerekek oktatása, valamint a szemléletváltás is.Az összejövetel kezdetén dr. Nagy Viktor, a DBB tagja bemutatta a Nemzeti Kerékpáros Koncepciót, amivel a helyi terveknek is összhangban kell lennie. A dunaújvárosi helyzetet pedig a jelenlévő Horváth Tamás által készített, jelenleg használt és aktív kerékpárutakat jelölő térkép bemutatásával szemléltette.

Ez bizony egy szabálytalan manőver: bringán ülve zebrán nem előzünk gyalogost... A (kerékpáros) szemléletváltásra is szükség lenne (Fotó: Ady Géza)

Ebből kiderült, hogy két városrész megközelítése is problémát okozhat, mert nem rendelkezünk az ezeket összekötő hálózattal. Majd konkrét példákat mutatott be, például az egyik veszélyes pontot, a Papírgyári „alagutat”, ahol nem vezet külön kerékpárút. Azonban mint az önkormányzat illetékese, Sasvári Melinda és Sztankovics László képviselő elmondta: sajnos a híddal nem lehet semmit kezdeni, mivel védett építmény, nem engedik megbontani.

Németh Miklós százados, közlekedési osztályvezető és a DBB ügyvezető elnöke a legfontosabb megoldandó gócpontnak a Vasmű úti közlekedés megoldását nevezte, de probléma az új főtér rácsatlakozása a kis Vasmű útra és a Dózsa György út sincs összekötve a Római városrész felé menő kerékpárúttal. Gondot jelent az Aranyvölgyi út is, ahol az egyik felén lévő, kis kihasználtságú járdán közös gyalog- és kerékpárút létesülhetne. Örömteli, hogy Pálhalmára a hatos főúttól megépül a bicikliút, de odáig is valahogy el kellene jutni biztonságosan.

Gál Ferenc alezredes és Dömötör Zsolt is a megfelelő kitáblázást és a felfestéseket nevezte meg, mint azt a lépést, amivel kis összegből rövid idő alatt lehet előrelépést elérni. Például most készül az új vásártérhez vezető zebra terve, a felvetések alapján abba már beépítik a kerékpáros átvezetést is.

Többen szóvá tették, hogy a papírgyári erőmű építkezése miatt nehéz az eljutás a Pentele hídhoz, aminek megoldására Horváth Tamás a Duna part felőli megközelítést javasolta. A jelenlévők között sem volt teljes egyetértés arról, hogy a Vasmű úti járdán egy kerékpársáv kialakítása jó megoldás lenne-e.

Sztankovics László szerint egykoron kerékpáros város volt Dunaújváros, s most szerencsére ismét reneszánszát éli ezen közlekedési forma, azonban az évtizedek alatt ennek a hálózatnak egy részét felszámolták, mert nem volt rájuk igény. Egyébként az önkormányzat idén is többmillió forintot különített el felújításra, fejlesztésre, de ez sajnos nem elég mindenre.

Tóth Géza, a KLIK tankerületi vezetője – aki maga is nagy kerékpáros – több oldalas javaslatcsomagot, közte az iskolák jelzéseit csatolta az elhangzottakhoz, emellett fel-ajánlotta szellemi kapacitásukat a további munkához.

A részvevők a konstruktív beszélgetés végén azzal váltak el, hogy folytatják az egyeztetéseket és tovább dolgoznak az ötletek mielőbbi megvalósítása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!