Hírek

2017.04.07. 05:20

Megnyitotta a XXXIII. OTDK-t a Dunaújvárosi Egyetem

Dunaújváros - Eddigi legnagyobb létszámú rendezvényét nyitotta meg csütörtökön a Dunaújvárosi Egyetem.

Balla Tibor

Azt, hogy hozzávetőleg mennyire nagy rendezvényről beszélünk, jól mutatják a számok. A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójára 414 dolgozat érkezett, 440 szerzővel - ebből 1 középiskolás és 11 határon túli szerző -, 441 témavezető áll a dolgozatok mögött, amelyeket 164 zsűritag bírál el. A szakmai konferencián összességében közel 1000 szakember vesz részt. A magas szakmai elismertségű konferenciára az ország mind a 19 műszaki felsőoktatási intézményéből jelentkeztek, de a dunaújvárosi szakmai megmérettetésen szeretett volna részt venni 42 tanuló a határon túlról is.

Az esemény fajsúlyát az is jól mutatja, hogy dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke a fővédnöki, Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő a védnöki szerepet vállalta magára. Ráadásul ezt nem csak formálisan tették, személyesen is megjelentek és felszólaltak a megnyitó ceremónia előtt tartott sajtótájékoztatón.

Már tegnap a délutáni órákban elkezdődött a tudományos munka a különböző tagozatokon Fotó: Ady Géza

Elsőként dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora szólalt fel. Ez egy olyan esemény, amiért meg kell dolgozni, ki kell vívni, hogy itt rendezzék meg. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi adhatjuk a helyszínt ennek a rangos szakmai eseménynek - fogalmazott. Külön kiemelte, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy mind Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára, mind dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke elvállalta az esemény fővédnökségét. Megköszönte a támogatók segítségét és az egyetem munkatársainak munkáját.

Dr. Dorkota Lajos kijelentette, nem volt kérdéses számára, hogy elvállalja-e a fővédnökséget, hiszen itt, ebben a városban született. Örömmel tölti el, hogy szülővárosába került ez a rendezvény. Külön örültem annak is, hogy a főiskolából egyetemmé váló oktatási intézmény egyre nagyobb eredményeket, sikereket ér el. Az, hogy ezt a rendezvényt itt tartják, siker az egyetemnek, siker a városnak - jelentette ki. Kiemelte, hogy az elmúlt években a műszaki tudományok szerepe jelentősen megnőtt. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt héten a kormány elfogadta az acélipari stratégiát, ami jelentős és nagyon fontos fejlesztéseket indít el a térségben, az országban. De megemlítette a Jedlik Ányos-tervet is az e-mobilitással kapcsolatban, amelyből ugyancsak az körvonalazódik, hogy kiemelt szerepet töltenek be a műszaki tudományok a következő években. Kijelentette, számára aki ide eljutott, mindenki győztes.

Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere azt fejtette ki, hogy a város miért is oly büszke erre a rendezvényre. Ez egy olyan mérföldkő, amely pontosan igazolja, hogy a 2016. január elsejétől alkalmazott tudományok egyetemeként működő volt főiskola, a térség egyetlen felsőoktatási intézménye rászolgált az egyetemi rangra. Egy ilyen verseny megszervezési lehetőségéért életre menő harc folyik, hasonlóan, mint az EFOTT rendezési jogáért. A Dunaújvárosi Egyetem olyan közegben nyerte el, ahol ott van például a Pécsi Tudományegyetem, vagy a Budapesti Műszaki Egyetem - jelentette ki. Mérföldkőnek nevezte ezt az egyetem életében, hiszen a hazai és határon túli résztvevők viszik majd a város jó hírét.

Mészáros Virág, dr. Palotás Árpád Bence, dr. Palotás Béla, dr. Weiszburg Tamás, dr. András István, dr. Dorkota Lajos, Cserna Gábor és dr. Galambos Dénes a megnyitó előtti sajtótájékoztatón  Fotó: Zsedrovits Enikő

Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő elmondta, számára nagy öröm, hogy egy cikluson belül már a második nagyon színvonalas rendezvényen vehet részt. Úgy érezte, mottóként a tudományos konferenciához gróf Széchenyi István szavai illenek: A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Az acélipari stratégia egyik fontos eleme az a cselekvési program, amelynek egyik fontos pontja, hogy az acéliparban a közép- és hosszú távon jelentkező felsőfokú képzettséggel bíró munkaerő iránti szükséglet miatt a műszaki felsőoktatás az acéliparral összefüggésben kiemelt program - mondta az országgyűlési képviselő.

Dr. Palotás Béla tudományos és kutatási rektorhelyettes, az OTDK szervezőbizottságának elnöke a konkrét programokat ismertette, kiemelve, hogy gyárlátogatásokat, színházi és más szabadidős programokat is kínálnak a résztvevőknek.

Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke szerint az OTDK a magyar felsőoktatásban a leghosszabb ideje folytonosan és érték alapon működő rendezvény, ami hungarikum, mert a felsőoktatás szervezetébe be van építve a tehetséggondozás. Ezért is fontos, hogy bevonják a határon túliakat is a versenybe. Ezen a rendezvényen a műszaki felsőoktatás legjobb diákjai és legjobb tanárai vannak jelen. A műszaki szekció mellett még 15 szekció versenyei zajlanak az országban, amelyeken 5 hét alatt 16 ezer, tudománnyal foglalkozó ember vesz részt, a legnagyobb egybefüggő tudományos rendezvény Magyarországon.

Dr. Palotás Árpád Bence, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Műszaki Tudományi Szakmai Bizottság elnöke elmondta, nagyon nagy élmény számára látni, hogy milyen szeretettel fogadják az érkező hallgatókat. Nagyon nagy feladat ez a konferencia, de úgy tűnik, kiválóan, minden nehézséget legyőzve teljesíti a Dunaújvárosi Egyetem - jelentette ki.

Óriási megtiszteltetés a városnak is

Cserna Gábor polgármester a XXXIII. OTDK Műszaki Tudományos Szekció megnyitóján a többi között a következőket mondta:

- Óriási megtiszteltetés a város és a Dunaújvárosi Egyetem számára a 33. OTDK Műszaki Tudományi Szekcióülése házigazdájának lenni. Úgy gondolom, ez az esemény a fejlődő városért, a sikeres egyetemért végzett munkánk elismerése. Fejlődő várost említettem, hiszen Dunaújváros a Modern Városok Program egyik címzettjeként, uniós projektek kedvezményezettjeként nagy lehetőségek kapujában áll. Dunaújváros önkormányzata nagyra értékeli azt az újfajta gondolkodásmódot, innovatív szemléletet, amely a dr. András István rektor irányításával zajló munkát jellemzi.

A Dunaújvárosi Egyetem sikeres szakstruktúraváltás eredményeként, képzéseit a piac igényeihez igazította, együttműködését folyamatosan erősíti a gazdasági élet szereplőivel. Az országban az elsők között vezette be a duális képzést. Kutatási programokban vesz részt, piaci jellegű megbízásoknak tesz eleget. Az intézmény falain belül integrált szakképző központ működik. Ennek elismeréseként az egyetem a Modern Városok Program keretein belül olyan fejlesztéseket kap, amelyekből kifejezetten az elektromobilitáshoz kapcsolódó szakirányokat hirdethet meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!