Hírek

2016.08.15. 13:35

Mennyiség és maraton a horgászversenyen - Másodszor rendezett megmérettetést a kulcsi egyesület

Kulcs - Nem csak a lecsófesztivált választhatták a hét végén a Kulcsiak, várta őket a II. Kulcsi Felnőtt Maratoni Horgászverseny is.

Balla Tibor

A Kulcsi Horgász és Természetvédő Egyesület immár másodszor rendezte meg a horgászversenyt. Igyekeztek a szabályokat betartani, így csak érvényes horgászengedéllyel rendelkezők vehettek részt a maratoni horgász megmérettetésen. A szervezők reggel nyolcra várták a horgászokat, majd a sorsolás után a verseny kilenc óra körül vette kezdetét a Hullám utca alatti Duna partszakaszon.

A horgászat együtt jár egy kis elmélkedéssel. Páhi Péter figyel Fotó: Ady Géza

Két kategóriában indulhattak a pecázás szerelmesei. A hagyományos horgászverseny délig tartott, míg a maratoni verseny másnap reggel 9 óráig.

Mérei Lajos, az egyesület elnöke elmondta, összesen tizenketten jelentkeztek a megmérettetésre, többségében kulcsiak, de jöttek Rácalmásról, sőt Szegedről is. A délelőtti versenyt Pataki Gyula nyerte a kifogott 80 dekagrammos mennyiséggel. Éjszakára már kevesen maradtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!