Mennyit repül egy szúnyog?

Szúnyogcsípésekre érzékeny ember lévén sokat szidtam a szúnyogirtókat most bocsánatot kérek tőlük. Kőszegi Dánieltől, a dunaföldvári Noxious Kft. vezetőjétől, egyben környezetét óvó-féltő embertől megtanultam, milyen bonyolult kérdéskörről van szó s miért sikertelen sokszor minden gyérítés. (Százszázalékos hatékonyságú irtás ugyanis nincs: gyérítés van.)

Először is: a kémiai gyérítés a már repülő rovarok ellen van. A repülőgépekről kiszórt vegyszer csak ideális időpontban és időjárásnál lehet hatásos. Még az sem mindegy, hogy mekkora cseppekben szórják ki az anyagot: ha nem húsz-negyven mikronnyi a csepp, akkor nem tapad meg a rovarokon. Amelyek a szerek ellen odébb repülnek pár kilométert vagy néhány száz métert (attól függően, hogy tucatnyi embert csípő fajta közül melyikről van szó), majd pár óra múlva visszatérnek ugyanoda.

Ráadásul a légi gyérítés a lakott települések fölött történik, a külterületeket érintetlenül hagyja. Más a helyzet a biológiai gyérítéssel.

Ez a lárvákat támadja, mégpedig tenyészhelyükön. Amelyeket ritka alapossággal felderítenek előtte. Olyan szinten rajzolják meg térképeiket (ma már gps-szel), hogy aztán sokáig tudják, mekkora esőnél melyik gödröknél kell ellenőrizni: van-e abban a tócsában lárva?

Egy igazán korszerű eszköz, a hatrotoros helikopter-drón, ami a szúnyogok tenyészhelyének felderítésében hasznos

A lárvákat igen pontosan időzítve kell gyéríteni: egy-két hét, legfeljebb egy hónap az az időszak, amikor a négyszer is vedlő lárvák érzékenyek a hatóanyagra. Amely anyagot nem csak cseppekben, de pici jéggömbökben, vagy granulátum formájában is kiszórható. Az időpontot biológusok (rovarokra szakosodott entemológusok) határozzák meg, miként azt is, hogy a légi vagy a földi gyérítés a célszerűbb-e?

A biológiai gyérítés mindenképpen lassúbb, nagyobb körültekintést igénylő viszont olcsóbb és alaposabb, mint a kémiai.

Ez az egyik problémája is, jegyzi meg Kőszegi úr. A gyérítéssel foglalkozó szakemberek legtöbbje ugyanis a kémiai gyérítés kivitelezésére szakosodott. S ha nem sikerül a macerás, szinte minden tócsát külön felderítő, többször felkereső biológiai módszer, akkor jöhet a sokkal látványosabb, gyorsabb, jobban jövedelmező kémiai gyérítés...

Ha tehát a gyérítő vállalkozó, vagy a megrendelő, vagy az entemológus szakértő nem eléggé elkötelezett a biológiai gyérítés mellett, akkor marad minden a régiben.

Igazi sikert azonban a lakosság meggyőzésével és bevonásával lehet elérni, jegyzi meg a minapi szúnyoggyérítő konferenciát is szervező Kőszegi Dániel, aki egészségügyi gázmesterként hetedik éve foglalkozik a kérdéssel. (Mint túrázó, horgász és környezetvédő már régebben, természetesen.) Ugyanis a vízre petéző és a szárazra petéző két nagy szúnyogcsoport közül mindkettőnek szüksége van vízre a peték kikeléséhez. A szárazra rakott tojások is csak akkor kezdenek fejlődni, ha víz éri őket. Ehhez teremt jó feltételeket az áradás vagy az esőzés.

Ám az eldugult ereszcsatornák, elhajított gumiabroncsokban álló víz, vízgyűjtő hordók, ciszternák, vizesárkok, udvari tócsák is kiváló tenyészhelyek! Ezeket kitisztítva, megszüntetve máris csökkenthetjük szenvedéseinket mi magunk is.

Kérdés, hogy hosszútávon melyik módszer milyen szempontok érvényesülnek...

Ki gondolta volna, hogy mostanában ötvenéves a hazai szúnyogirtás pardon: gyérítés? Márpedig a hatavanas évek közepén kezdődött szervezett módon ez a művelet, ami nem csak komfortérzetünket növelheti, de egészségügyi szempontból is fontos mindmáig.

Ám ma már nem tartozunk a szúnyoggyérítés élvonalába. Még mindig túl sok kémiai szert használunk amelyek nem válogatnak a rovarok között. Nem csak Amerikában vagy Nyugat-Európában, de a Balkánon is a lényegesen hatásosabb biológiai gyérítést használják. Előbb-utóbb csatlakoznunk kell hozzájuk...