Hírek

2015.07.22. 18:07

Mentés másként - Már gyűlnek az ambu babák a dunaújvárosi akcióra

Dunaújváros - Újabb látványos újraélesztési akcióra készülnek a tavalyi rekorddöntés szervezői. Helyzetjelentés.

Szabó Szabolcs

Mint korábban megírtuk a tavalyi újraélesztési rekord szervezőcsapatának az az ötlete támadt, hogy a feje tetejére állítja a jelenleg még csak magyar rekordként nyilvántartott 200 órás csúcsteljesítményt.

Helyes techikával képünkön a BeatKOHO együttes két tagja a tavalyi rekorddöntésen Fotó: Archív

Egy éve augusztusban egy ambu babán gyakorolták rekordkísérlet résztvevői az újraélesztés technikáját több mint 200 órán át, most pedig 200 babán szeretnék megpróbálni ugyanezt, egy óra leforgása alatt.

- Komoly háttérmunka folyt az utóbbi hetekben is, és most még ráerősítünk, hogy biztosan meglegyen a szükséges kétszáz baba. Napokon belül elindítunk egy kampányt, amelynek célja, hogy az érdeklődők számára részletesen is bemutassa az új kezdeményezést, másrészt pedig felhívja a figyelmet az újraélesztés technikájának és helyes használatának fontosságára fogalmazott megkeresésünkre Orosz Csaba tűzoltóparancsnok. A tavalyi rekorddöntés élménye még élénken él a résztvevőkben, így jelentkezőkből, önkéntesekből láthatóan ezúttal sem lesz hiány. Alig pár hete kezdtük el a szervezőmunkát és már nagyon sokan jelezték, csatlakoznának az akcióhoz. Korábban már elmondtam, most az a legfontosabb, hogy sikerüljön összeszedni a csúcskísérlethez szükséges kétszáz babát. A sajtón keresztül ezúttal is arra kérünk mindenkit, aki tud, segítsen az ambu babák összegyűjtésében. Az önkormányzat és Cserna Gábor polgármester is támogatja az újabb akciót, amelynek fővédnökségét elvállalt Dr. Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője - mondta el Orosz Csaba, aki elárulta jelenleg huszonhét ambu babát sikerült összegyűjteni, de ez a szám remélhetően napról napra emelkedni fog. - Számos helyről várunk babákat, bizakodunk, hogy sikerül összehozni a második újraélesztési akciót is - tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!