Hírek

2014.10.08. 16:30

A Dunaferr-ben csúcsminőségű termelés kell

A PM politikusai szerint szövetségeseket kell szereznünk az Európai Unióban céljainkhoz.

Pekarek János

A Párbeszéd Magyarországért (PM) Dunaújváros szívéről , azaz a Dunaferr-ről rendezett sajtótájékoztatót szerdán délelőtt a Városházán. Szabó Zsolt, a PM újvárosi polgármester- és képviselőjelöltje azt mondta: információik szerint folytatódnak a kiszervezések a vasműben, csendben, minden hírverés nélkül, holott ez valójában az elbocsátás egyik formája.

Szabó megjegyezte: a vasmű több, mint egyszerű gyár! Ez a város szíve. Az Európai Unió bevonásával munkahelymegtartó és környezetvédelmi beruházásokat kell beindítani a cégnél. Emellett ugyancsak az unió pártfogásával bicikliutakat is építenének mégpedig az önkormányzati ciklus 5 éve alatt 15 kilométernyit, valamint új kerékpártárolókkal.

Jávor Benedek, a PM európa parlamenti képviselője szerint egyértelmű, hogy Magyarország helye Európában van szemben az úgynevezett keleti nyitás politikájával, amelynek keretében zavaros és gyanús diktátorokkal és féldiktátorokkal próbálunk együttműködni. Hozzátette: a Dunaferren áll vagy bukik a város sorsa, tehát a vasmű hosszútávú, rentábilis működését kell biztosítani.

Jávor azt mondta: a cél nem a lehető legolcsóbb kiszolgáltatott munkaerő alkalmazása, a lehető legalacsonyabb környezetvédelmi szabványok mellett, a fideszes kaszárnyakapitalizmus jegyében. A cél ezzel szemben a lehető legmagasabb színvonalú, korszerű termelés megszervezése, uniós források igénybevételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!