157 dunaújvárosi portré a facebook-ról

- Tavasszal elindította az egyik népszerű közösségi oldalon a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK nyilvános csoportot. Milyen volt a kezdeményezés fogadtatása?

- Az interneten barangolva örömmel láttam, hogy a második-harmadik generáció milyen lelkesen kutatja Dunaújváros fényképeken őrzött múltját. Szabályosan elbűvölt a felfedezés, mert korábban azt hittem, hogy az elsők, az úgynevezett hősök lokálpatriotizmusát az utódok már nem tudják megismételni, talán megközelíteni sem. Hál isten tévedtem. Azért alapítottam a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK nyilvános FB. csoportot, hogy becsatornázzam a gazdagon burjánzó, szeretetteljes emlékezéseket. Szerencsére gyorsan követőkre találtam.

- Október 2-án jelent meg a Dunaújvárosi Hírlapban a felhívás, mi szerint a nyilvános csoport tagjaként írja meg, kit és miért szeretne látni a régi, a jelenlegi, emlékezetes, különös dunaújvárosiak között . Ekkor már hétszáz fő regisztrált a csoportba. Miként hatott a sajtóhírverés?

- A sajtó nagy hatalom, óriási szervező erő. De jobb, ha ezt nem én mondom a helyi újságról, aki mi tagadás egykor érdekelt volt a Hírlapnál. A cikk nyomán (is) tagjaink száma mára, pár tíz híján elérte az ezret. Mire a cikk megjelenik, talán már túl is vagyunk ezen a számon.

A Mi, DUNAÚJVÁROSIAK borítója, a szerző Miskolczi Miklós és az interjú készítője, Szente Tünde

- Önálló rovatot is kapott abban a Hírlapban, amelynek egykoron munkatársa, majd főszerkesztője volt. A régi vágású borbély, Asztalos László, az Oszi névre keresztelt pedagógus, Bende László vagy éppen Molnár Laci bácsi rövid élettörténete több kiválósággal együtt jelent meg a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK rovatában. Legújabb vállalkozásával városunkba újból hazatalált Miskolczi Miklós?

- Arról, hogy az ember hol van otthon, éppen a napokban volt alkalmam eltűnődni. Esetemben ez úgy van, hogy Szabadkán születtem, és bár 7 éves koromban elhoztak onnan, ma is torkomban dobog a szívem, ha meglátom a híres városháza tornyát. Kelebián ismerkedtem meg a betűkkel, ott voltam gyerek. Hálából megírtam a falu helytörténetét, a falualapításról is írtam egy dokumentumjátékot, nincs egy hete, hogy Kelebián megtiszteltek a díszpolgár címmel. Munkásságom, ifjúságom, férfikorom jelentős része Dunaújvároshoz köt, ahol 2006-ban lettem díszpolgár. Több mint harminc éve élek Budapesten. Akkor én most hol vagyok otthon? Egy festőművész barátom szerint az ember oda megy haza, ahol halottai vannak a temetőben. Jelentem, az én őseim, szeretteim is, így, szerteszét nyugosznak. És aligha én vagyok ezzel egyedül ebben a zaklatott, utóbbi száz évben.

- Óvatosan fogalmazott: ebben a rovatban (és később talán egy könyvben) barátaink nevét (és élettörténetét) gyűjtjük . Óvatossága mikor szállt el, s vált bizonyossá, hogy a kéziratok megtölthetnek egy kötetet?

- Titokban mindig hittem. Akkor lettem biztos benne, amikor láttam, hogy az együttműködő százak maguk is rájöttek: csak interneten nem lehet megőrizni az érdemesek nevét. Elárulok egy titkot: Lesz második kötet is!

- Kényes vizekre evezett már megint, miként annak idején a szeretős/hitvesi témájú könyveivel, vagy az 1956-os drámájával. Ez a mostani válogatás is örvényt fog kavarni, annál is inkább, mert a hozzátartozók érzékenységével is számolnia kell, annak ellenére, hogy dicsőséglistára került az, akinek a személyét méltónak találta a megjelenésre.

- Fontos tisztázni, hogy nem én döntöttem arról, hogy ki szerepeljen a könyvben. Kollektív bölcsesség, - vélemény, egyetértés van minden írás mögött. Ezek az itt-ott talán pontatlan, de szeretettel rajzolt portrék, inkább vázlatok/jegyzetek/emlékek azokról szólnak, akik nem téglát téglára rakva, nem toronydaruval építették, csak - írja csupa nagybetűvel! - CSAK berendezték a várost, csak hozzájárultak ahhoz, hogy az építkezésből szociológiailag is értelmezhető, lakható, élhető város, Urbs lett. Akik lelket leheltek a meztelen falak közé. Látszatra annyi az egész, hogy elhitték, érdemes ide jönni, itt maradni és attól, hogy ők ide jöttek, itt maradtak, tényleg érdemes lett. Azok vannak a könyvben, akik úgymond nem csináltak semmit,CSAK hegedűt adtak a proli gyerekek kezébe, ügyesen kezelték a hajvágó ollót, szurkoltak a Kohásznak, reggelenként kinyitották az illatszerboltot, megcsinálták a helyi újságot, otthon érezték magukat, jogos tulajdonosként viselkedtek, jégpályát gründoltak, popsikenőcsöt kevertek a születő babáknak, amatőr együttesben bohóckodtak, verset írtak, szobrot faragtak, fákat ültettek, fotózgatták a formálódó világot, tanították a gyerekeket, és ami fontos, egy csapatban fociztak. Egy csapatban! És győztek, mert város lett, csakazértis.

- Holnap díszbemutató. Hány órakor és hol?

- A könyvet december 17-én, csütörtökön 18 órakor a Béke étteremben mutatjuk be. A laudációt Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója mondja.

- Kiket vár a könyv ünnepélyes bemutatójára?

- A közösségi portálon százak jelezték, eljönnek. Úgy látom, a város jobbik fele mögöttünk áll. Az étterem nem kért bérleti díjat, a Hangulat nosztalgia együttes népszerű zenészei, Csoki, Mukli Pista, Ceka, Andrádi Gyuri úgymond örömből, játszanak, a könyvet a terjesztők árrés nélkül árulják a Békében, a Taberna könyvesboltban, a Hírlap ügyfélszolgálatán, Kulcson a Kossuth utcai és Rácalmáson a Radnóti téri élelmiszerboltban.

- Tánccipőben menjünk?

- Ami a cipőt illeti, a legkényelmesebbet ajánlom.