Mi minden van a víz alatt?

Tizenegy transzparens: ennyiből áll a kisapostagi Dunai Gyöngy elnevezésű jachtkikötőben a hétvégén látható, A múlt sodrásában című, vízalatti örökségünk nyomában alcímű kiállítás.

Tizenegy transzparens: nem sok, mondhatnák. S ehhez hiába is fűzném hozzá, hogy a Dunai Kulturális Folyosó projekt keretében, az Új Széchenyi Terv Magyary Programjának támogatásával, a Dunai Településszövetség és a Dunai Turizmus Kft. szervezésében zajló, a Duna menti településeket a terv szerint végiglátogató tárlat folyamatosan bővül, ahogyan az újabb és újabb kutatási eredményeket feldolgozzák a búvárrégészek. Legalább húsz nagy tablón örökítik majd meg sokszor meglepő következtetésekre alkalmat adó felfedezéseiket. Az átlagember erre is csak a vállát vonogatja.

Hanem, ha egyszer meghallgatja egy szakember előadását arról, hogy mi is látható a képeken, vagy alaposan elolvassa az egyébként meglepően tömör és tanulságos kísérőszövegeket – akkor már rögtön más szemmel nézi azt a tizenegy tablót!

Amely tablók hétfőtől már nem a jachtklubban, hanem a kisapostagi polgármesteri hivatalban tekinthetőek meg, július 20-ig, a hivatal nyitvatartási idejében. Ahogyan Kutrovácz István, az egyik szervező, a Dunai Településszövetség ügyvezető alelnöke (nem mellesleg a jachtkikötő tulajdonosa) mondta: a tablók fényképein, térképein, sőt: szonárfelvételein olyan hihetetlen történelmi kincseket láthatunk, amelyek új alapokra helyezhetnék a dunai turizmust.

Különösen, utalt régi meggyőződésére az ügyvezető alelnök, ha ezt a Budapesttől délre fekvő magyar szakaszon meglehetősen elhanyagolt vízi, vízparti turizmust nem csak egy erősen kanalizált, azaz mellékágaitól megfosztott nagy folyamon, hanem az ehhez az 1800-as évek második felében, egy jószándékú, de mint azóta kiderült: rossz döntéssel leválasztott és azóta nagyrészt elpusztult mellékágakat, szigeteket helyrehozva is meg lehetne szervezni. Ezzel nem csak remek kikapcsolódási, sportolási lehetőségeket kínálnánk, hanem a megbontott biológiai egyensúlyt, természeti környezetet is helyreállítanánk.

Dr. Tóth János Attila, a téma egyik kormányzati ismerője, maga is lelkes búvárrégész (a végzettsége is régész) rendkívül élvezetes kiselőadást rögtönzött a kiállítás mellé – amely előadásnak akár az is lehetett volna a címe, hogy: szonárral a múlt nyomában. (A szonár ultrahangos vízalatti felderítő berendezés.) A régész szerint a mellékágakat is beleszámítva, mintegy hatszáz kilométeres magyarországi Duna-szakaszon óvatos becslés szerint is legalább két-háromezer jelentős régészeti emléknek kell lennie a mederben, a római kikötőbástyáktól a középkori fahajók maradványain át a modern kori hajók és berendezések vízalatti roncsaiig. Ezekkel pedig jól kell gazdálkodnunk, hangsúlyozta!