Hírek

2014.10.01. 15:35

Virágos Dunaújvárosért: miattuk is szebb ez a hely

Dunaújváros - Számos különdíjjal is jutalmazta a bíráló bizottság a virágosítási verseny résztvevőit. Meg új díjjal is!

Pekarek János

A Virágos Dunaújvárosért verseny díjátadó ünnepsége megemlékezéssel kezdődött. Hosszú évekig vett részt a versenyben Jávor Lászlóné, aki már nem lehet közöttünk: tevékenységét Posztumusz díjjal ismerték el.

A legszebb virágosított intézményudvar, homlokzat és előkert kategóriában 10 pályázat érkezett. Megosztott harmadik helyet kapott a Napraforgó Bölcsőde, a Szilágyi Erzsébet tagiskola, a Százszorszép óvodai egység. Második lett az Aprók Háza óvodai egység, a városi rendőrkapitányság, a Hajléktalan Centrum Útkeresés Szolgálat. Első helyezett: a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Különdíjat kapott a közalapítvány Bercsényi utcai Gondozóháza.

A legszebb virágosított üzlet, vállalkozás, szervezet előkert, homlokzat kategóriában egy pályázó és díjazott volt: a Forgó Kft.

A Virágos Dunaújvárosért verseny díjátadásán résztvevő első helyezettekből és a különdíjasokból állítottuk össze csoportképünket. Az első sorban balról: Katona Mihályné, Varga Sándorné, Becs Albinné, Bacs Istvánné, Kanik Istvánné, Gerzsenyi Béláné, Gyöngyi Ildikó, Sipos Lászlóné. A második sor jobbról: Gál Károly, Gráczer Andrea, Dombrovszki Ferencné, Vészics Illésné, Horváth Istvánné, Kirilla Elvira, Forgó István

A legszebb virágosított családi házas előkert kategóriában hét pályázó volt. Harmadikak lettek: Horváth Antalné, Moldovánné Kiss Etelka. Második Pék Istvánné, első Katona Mihályné. Különdíjas Varga Sándorné. A legszebb lakosság által virágosított ablak és franciaerkély kategóriában 15 pályázó volt. Harmadikak lettek Benkovics Mariann, Bognár Csilla, Lempergel Pál, Szücs Margit. Második Gerzsenyi Béláné, első Zeleszkó Erika. Különdíjas: Gráczer Andrea.

A legszebb, lakosság által virágosított erkély csoportban húsz nevező volt. Harmadikak: Bacs Istvánné, Lempergel Pál, Makovits Istvánné, Pataki Istvánné, Rákli Jánosné, Szaksz Ferenc, Wernitzer Jenőné. Másodikak: Gráczer Andrea, Moldovánné Kiss Etelka, Tóth Józsefné. Győzött: Gál Károly. Különdíjas: Dombrovszki Ferencné, Kirilla Elvira. A legszebb közterületi lakossági előkert kategóriában 35 pályázó volt. Harmadikak: Gerzsenyi Béláné, Juhász Imréné, Mendi Béla, Kollár Erzsébet, Nemoda József és neje, Sraj Istvánné, Szenczi Györgyné, Oroszi Miklós, Vukájlovics Szávóné. Másodikak: Kozár Tivadarné, Márta Mihály, Naszladi Ferencné, Sipos Lászlóné, Gyöngyi Ildikó. Különdíjasok: Becs Albinné, Kanik Istvánné, Horváth Istvánné.

Ezen kívül is voltak, akik külön oklevelet kaptak. Így a legszebb lakossági előkert kategóriában Rákli Jánosné és Lemperger Pál, a legszebb ablak és franciaerkély csoportban Gyöngyi Ildikó.

Új díjat is alapított a zsűri. Idén ugyanis két pályázó is elveszítette éveken át gondosan, nagy szeretettel ápolt virágoskertjét a Római városrész szociális célú városrehabilitációja miatt.

A lakóközösségért és a városért végzett munkájukat emléklappal és ajándékokkal köszönték meg, átadva a Volt egyszer egy virágoskert emlékdíjat Dombrovszki Ferencnének és Vészics Illésnének.

Forgathatjuk a szót akárhogy: meggyőződésem szerint a virágosítási mozgalom az egyik legrégebbi és legerősebb, tősgyökeresen civil kezdeményezés a városban!

Még az igen tisztelereméltó korú, tizenöt éves verseny élettartamánál is régebbi. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom: ez a kezdeményezés egyidős magával a várossal. Hiszen képzeljék csak maguk elé az egykorú fényképfelvételeket: bizony, többnyire sivár utcák, sívó homok vagy cuppogós sár a házak között.

Természetes igénye volt az ideköltöző családoknak, hogy szebb, emberibb képet mutasson lakóhelyük. S nem is vártak másokra. Sokáig nem is lett volna kire várniuk, egy építési területen. Lám, ez lett belőle!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!