Miért magyarul beszélsz?

Miért beszélünk mi magyarul? – tette fel a kérdést Horváth Béla történelemtanár a Munkásművelődési Központ Paletta Kulturális Szabadegyetemének második előadásán. Az első decemberben volt, s amint beszámoltunk róla, a kettős honfogás elméletét valló Makkay János régész munkássága nyomán az Árpádiak hatalmi foglalásáról szólt. Akik onogur-türkök, s így török nyelvűek voltak, ám száz év alatt nyelvet váltottak, magyarrá lettek, kultúrájukat azonban teljes egészében áthagyományozták az alaplakosságnak. Az előadó elmondta, hogy Vékony Gábor régész őstörténeti fejtegetései szerint a "magyar" népnév a középkori magyarság egészének nevévé csak az Árpád-kor vége felé vált.

Makkay János történelmi munkásságának alapköve, hogy magyar nyelvünk az uráli nyelvek családjába tartozik, és legalább háromezer éves önálló életet bélt eddig. A magyar nyelvet hordozó nép őshazája az Urál-hegységtől nyugatra lévő tajgaerdő rengetege. A népvándorlás első hullámaként Európába érkező hunok biztosan találkoztak nyelvi őseinkkel. Visszavonulásuk után a Kárpát-medence sem néptelenedett el, nagy lélekszámú, főleg iráni nyelvű szarmatái, alánjai és jazigjai is túlélték a római civilizáció hamuvá válását, fogalmazott Horváth Béla. Az 560-as években érkeztek a Kárpátok előterébe az avarok, kimozdították és magukkal hajtották-sodorták többek között az ősmagyar nyelvet beszélők szolgáló népét is, akiket a Dontól a Bécsi-medencéig, az Al-Dunától a Balti-tengerig terjedő birodalmuk közepébe, a Kárpát-medencébe ültettek be. Közéjük tartozott az erdélyi Mezőség régi lakossága és a nem székely csángók is. Az avar korból valók a Várkony, Tárkány, Berény, Zsadány, Ladány, Petlend-Betlend helynevek, tán a Varsány, Berencs, Oszlár-Eszlár elnevezések is. Ezek korábbiak az Árpádi törzsneveknél.

Az avarok a 7. században kiegészültek a kelet-európai sztyeppén uralkodott onogur-bolgár Kuvrat kagán egyik fiának, Kubernek népével, akik a Volga-Káma összefolyásától érkeztek a Kárpát-medencébe. Biztos, mondta Horváth Béla, hogy Kuber szolganépének zöme ómagyar nyelven beszélő volt, s a 7-8. század fordulójától nevezték őket a fölöttük uralkodó katonai elitről onogurnak. Ezt a népnevet a németek, majd később a frankok, a latinok is Ungarnak mondták, országuk pedig Hungária lett, jelentése: az onogurok alattvalója. Az évszázadig tartó együttélés alatt került nyelvünkbe az iráni jövevényszavak fő csoportja és az iráni mondák némelyike. Az írásos források és régészeti lelőhelyek alapján aligha tagadható, hogy ősi avar kori soron voltak magyar nyelvűek például az erdélyiek. Ám a 8. század végén Nagy Károly frank birodalma Krum bolgár kánnal karöltve legyőzte és kirabolta Avária-Hungáriát.

Akik nem kértek az új frank urakból, azok Csaba királyfi vezetésével görög földre, mások a Tiszántúlra menekültek. Ezek kései utódai, a székelyek fogadták szíves szóval és katonai segítséggel Árpád vezéreit a Kórógy vize mellett. A félmillióra becsült, zömében magyarul beszélő népesség békében élhetett, de az asszimilációtól csak Árpád hadseregének 896-os bejövetele mentette meg őket. Tehát azért beszélünk magyarul, mert a nyelvünket beszélők nagy tömegei éltek 568-tól, még inkább 675-től a Kárpát-medencében, s Árpád türk vitézei megmentették őket a szláv beolvadástól. A kis létszámú avar, onogur, majd türk elit török nyelve pedig eltűnt, felszívódott, a többségbe olvadt.