Minden jó, ha bor a vége...

Gallai Sándor kiváló borász és mindent tud Dunaföldvárról

Otthonában keresem fel a nagy tiszteletnek örvendő, városi tudományok professzorát , abban a házban, ahova Tolbuhin marsallt szállásolták el a második világháború idején. De nem csak ezért süt a falakból a múlt, hanem azért is, mert történetmesélőnk magához vonzza a különleges helyzeteket. Például a vasgyár főkönyvelője titkárnőjének esküvői tanúja volt Aczél elvtárssal egy társaságban, néhány évtizeddel később pedig Sándor olaszrizlingjéből kért még egy pohárkával II. János Pál pápa. S hogy a részleteket is megtudjuk, lapozzunk bele a Gallai család történetébe.

- Nagyon szerettem az irodalmat, latin-történelem szakos tanárnak készültem. Azonban édesapám osztályidegennek számított, először azért, mert 1900-ban kivándorolt Amerikába feleségével, Kovacsics Máriával együtt, aki odakint belehalt az ikerszülésbe, később az ikrek is elhunytak. Hazatért új asszonyt keresni 1910-ben, kettős állampolgárként behívták katonának. Jelentős összegű dollárt hozott magával, amit anyjára hallgatva, betett a bankba, ahol hamarosan elértéktelenedett. Szerencsére Amerikában maradt egy textilüzeme és egy telke, az üzem hozamát Svájcban egy bankár kezelte. A második világháború után édesapám ebből az összegből vásárolt egy rózsadombi villát, amit felújított, azonban államosították, és hét proletár családot költöztettek bele, akik rövid idő alatt tönkretették azt. Édesapám bejárta a fél világot, megtanult angolul. Másodszori hazatérte után a csekély földjét is elvették, amit előtte teljesíthetetlen beszolgáltatási kötelezettséggel terheltek. Elszegényedtek, így kénytelen voltam testvéreimmel együtt őket eltartani. Némi megtakarított pénzéből marhakereskedésre adta a fejét, a szocializmusban ezt kupeckedésnek hívták. Ennek is meglett a következménye, engem kitiltottak Magyarország valamennyi felsőoktatási intézményéből, még inasnak sem vettek fel a csepeli Rákosi Mátyás Művekhez. Dunaföldváron összetalálkoztam egy pap rokonommal, ő javasolta, hogy az egyházi rendjükben folytathatom az iskoláimat, annak elvégzésével nem kötelező papnak lenni, s megcéloztam a tanári pályát. A hazai szerzetesrendeket 1949/50-ben szétzavarták velünk növendékekkel együtt. Úgy volt, hogy Torinóban fejezhetjük be a tanulmányainkat, erre azonban nem került sor, mert hét társammal együtt, mint angol kémet, letartoztattak, és bebörtönöztek. Ennek az időszaknak a borzalmairól a mai napig nem szeretek beszélni.

Kapóra jött a vasmű és a város építése

- Lett volna lehetőség, hogy utána titokban idehaza tovább folytassam tanulmányaimat, de én ezt nem vállaltam, helyette a szüleimet segítettem. Munkalehetőségként kapóra jött a Dunapentele melletti új vasmű és város építése. Jelentkeztem felvételre 1951 elején, fölvettek öntvénytisztítónak az épülő vasöntödébe, ahol akkor már a próbaöntések folytak, és részt vettem a november 7-i ünnepélyes csapoláson. Nem sokáig maradtam ott, mert a hozzáértő szemek és fülek észrevették igyekezetemet, és átkerültem a kupolókemencékhez, Sas Béla volt a főművezető. Nagyszerű emberek tanítottak meg több műveletre, Sudár öntőmester azt is megengedte, hogy formázzak. Az ügyvitel vezetője, Bondi Géza bácsi megbeszélte Dévényi üzemvezetővel, hogy engedjen fel az ügyviteli osztályra, ahova időközben kinevezték Sas Bélát, akinek a helyére kerültem. Később Bakos Zoltán diszpécser beszélt rá, hogy vállaljam el a raktár és szerszámkiadó vezetését. Közben egy féléves gépkocsivezetői tanfolyamra iskoláztak be, ahol szakmásító képzést kaptunk, így minden járműre kiterjedő jogosítványt szereztünk. Bevonultam katonának 1952-ben, hamarosan a kecskeméti hadtest-parancsnokságon találtam magam, ahol Dodge Weappon katonai terepjárót vezettem. Szalvai Mihály altábornagyot szállítottam az őszi hadgyakorlat alkalmával, a tavaszin pedig a hadosztályparancsnokot fuvaroztam.

Rezsiellenőrként ajánlólevéllel

- A leszerelés után 1954-ben Schneider Miklós gépészeti gyárrészlegvezetőnél jelentkeztem munkára. Bondi Géza bácsi elmondta, hogy most szervezik a Dunai Vasmű Igazgatóságot. Ajánló levéllel elküldött Baconi Pálhoz, a rezsiellenőrzési osztály vezetőjéhez, aki fölvett a főkönyvelésre. Mivel az 1956-os eseményeken nem vettem részt, Borovszky Ambrus engem is megerősített állásomban. Később Baconi helyére Sólyom István került, aki korábban a Baranya megyei ÁVH (államvédelmi hatóság) vezetője volt, első titkára pedig Aczél György. Mindkettejüket letartóztatták és bebörtönözték 1949-ben. Amikor kiszabadultak, István barátom a vasműben helyezkedett el, s miután elvált első feleségétől, nőül vette a főkönyvelő, Vida Imre titkárnőjét, Rózsikát. Házassági tanúnak Aczél Györgyöt és engem hívtak meg.

Egy felejthető időszak után a visszatalálás

- A vasmű indulásának tízéves évfordulójára meghívták Kádár Jánost, a párt központi bizottságának első titkárát. A vasmű igazgatóságának külső falánál állították fel a dísztribünt, s mivel már voltak tapasztalataim a Május elsejei felvonulások szervezésében, itt is számítottak a munkámra. Az ünnepség előtt a belügyminisztériumtól megjelentek az államvédelmisek, akik mindent megvizsgáltak, és a személyemen fennakadtak. Ügy lett belőle, azonnal felmondtak nekem. Édesanyám kétségbeesésében fogta magát, buszra ült, elment Vida Imréhez, kezében a felmondó levéllel. A főkönyvelő intézkedett, így kerültem vissza a gyárba, a Szállító gyárrészleg és a VASMÁV szállítmányozási ügyintézője lettem. Életem felejthető időszaka következett. Budapestre kerültem, és két éven át a Kohászati Alapanyag-ellátó Vállalatnál főraktáros voltam. Édesanyám özvegyen maradt 1964-ben, kénytelen voltam hazajönni Dunaföldvárra. S mivel a család felmenői mind híres szőlőtermelők és borkészítők voltak, francia, gall betelepítettek, köztük főbíróval, nagy szőlőbirtokokkal, úgy döntöttem, megtanulom őseim tudományát. Ötven éven keresztül borversenyeket szerveztem, és aranyérmes boraim lettek. Mellette a Dunaföldvári Integrált Oktatási Intézmények gazdasági vezetőjeként dolgoztam 1992. évi nyugdíjba vonulásomig. 2004-ben alapítottam meg a Szent Rókus Borlovagrendet.

Feleségével Dunaföldváron élnek, Emőke szintén élvezi a nyugdíjas éveket, négy évtizedig iskolatitkárként dolgozott. Fia, Péter, a Dunaújvárosi Hírlap újságírója. Unokája Gergő, betöltötte a 10. hónapot.

Gallai Sándor a mai napig tevékenyen részt vesz Dunaföldvár köz- és kulturális életében, több civil szervezet megalapításában. Az általa alapított Szent Rókus Borlovagrend alapító nagymestere, örökös tiszteletbeli nagymestere. Számos helytörténeti kiadvány szerkesztésében és írásában aktívan közreműködik. A Templom utcában lakik, a helyeik szerint mindent tud a városról. Előadásokat tart Dunaföldvár történetéről, a szőlőtermesztésről és borkészítésről. A város akkori polgármestere, Nagy Gáborné 2002-ben köszöntötte 70. születésnapján, egy bőrkötéses oklevélben megköszönte a város érdekében kifejtett széleskörű közéleti tevékenységét.

Sanyi bácsi történeteiből

A Pápa és az olaszrizling

Gallai Sándor kiváló boraiból adományként jutott irodalmi rendezvényekre, de még a Pécsi Püspökség részére is. Így került az asztalra II. János Pál pápa pécsi látogatásakor rendezett ünnepi ebédnél az olaszrizlingje. A kiváló fehér bor annyira ízlett az egyházfőnek, hogy rá csöppet sem jellemzően, a parfé után kért még egy pohárkával.

A Symca és a franciák

Dunai Vasmű vezérigazgatójának, Borovszky Ambrusnak volt egy Symca gépkocsija, amit Tóth József vezetett. Valahol út közben egy felverődött kavicstól kitört az autó első szélvédője, amit Magyarországon sehol nem lehetett beszerezni. Franciaországból éppen akkor hazajött Gallai Sándor unokatestvére és annak férje, a dakari nagykövet. Symca-val érkeztek és szervizt kerestek. Borovszky Ambrustól kérték, hogy engedélyezze a gyárban a javítást. Jóváhagyta, majd Andrásnak elmondta, hogy az ő autójával mi történt, mire a nagykövet telefonon keresztül Bécsből megrendelte az új szélvédőt.

Pilter Pál imája

Borovszky Ambrus vezérigazgatót távollétében 1956-ban a vasmű főmérnöke, Pilter Pál helyettesítette, akin 1957-ben számon kérték, amiért a dolgozókat csitító ´56-os beszéde végén az Isten áldását kérte rájuk, és imát mondott a békéért.