Hírek

2016.12.16. 17:50

Mindennapi étkezéssel segítik a munkásokat

Dunaújváros - Sajtónyilvános eseményen köszönte meg DMJV Roma Nemzetiségi Önkormányzata egyik támogatójának az egész éves önzetlen segítséget.

Balla Tibor

A tájékoztatón az elnök, Hosszú János elmondta, jelenleg 60 közfoglalkoztatott napi étkezésében tudnak segítséget nyújtani a Széchenyi Pékség nagylelkűségéből kifolyólag. Hálájukat kifejezendő elismerő oklevelet adtak át a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, Bánkuti Zsolttal közösen a pékség képviselőinek. Lissák Kálmán, a pékség ügyvezető igazgatója elmondta, kicsit csalódott, hogy a jótékonysági akcióknál szinte csak az ő nevük kerül elő, hiszen akad még a városban bőven az övéknél nagyobb, jobban teljesítő cég is, amelyek ugyanúgy megtehetnék, hogy segítenek.

A pékség részéről Lissák Kálmán és Róka Sándor, valamint Hosszú János és Bánkuti Zsolt Fotó: Ady Géza

Hosszú János fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy téves az a köztudatban élő nézet, hogy a közfoglalkoztatottak rászolgáltak a sorsukra italozó életmódjuk miatt. Mint mondta, a most az utcákon a köztisztaság és a közrend érdekében munkálkodók között egyetlenegy akad csak, aki nem úgy él, ahogyan elvárható lenne. Mivel ők mindössze ötvenkétezer forintért végzik munkájukat, számukra hatalmas segítség a pékség nagyvonalúsága, amelynek folytán minden munkanapon élelemhez jutnak. A DHHF Kft. közfoglalkoztatással és képzéssel igyekszik őket visszavezetni a munka világába.

Hosszú János elmondta, a rendezvényt kampánynyitónak szánták, és kérnek minden olyan intézményt, szolgáltatót, éttermet, forgalmazót, netán másik pékséget, amelyeknek lehetőségük van, élelmiszerrel támogassák munkájukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!