Hírek

2013.01.01. 19:30

Mindig a közösséget lopják meg

Dunaújváros - Minden év végén el-eltűnik a közparkokból egy-egy fenyőfa, amit a város vagy a lakók ültettek. Sokszor barbár módon lopják el...

Pekarek János

A minap számoltunk be arról, hogy a Martinovics utca 23. számú toronyház előtt karácsony idején egy éjjel valaki kivágott-fűrészelt egy kis fenyőfát. Alig félarasznyi torzót hagyva meg a lakók által öt éve nagy  szeretettel gondozott fácskából. Az ültetők, bár nehezen, de megbocsátanának az ismeretlen tolvajnak, ha az  kisgyerekeknek vitte volna a fát...

 

Keserű Tibortól szép, lakásba való fenyőket lehetett (volna) venni ebben az évben is, egy-két ezresért (Fotó: Lázár Zsolt)

Alig, hogy megjelent  az említett  cikk, máris kaptuk a következő értesítést, ezúttal a Május 1. utca 9-ből: a ház mellett álló fenyőt (nem találják ki) hasonlóképp ellopták... A lakók itt is azzal vigasztalják magukat, hogy az általuk ültetett, nevelgetett fenyőfa talán gyerekeknek szerzett örömet. De nehogy azt higgyék, hogy kizárólag a lakóközösségek által a saját maguk örömére-épülésére ültetett fenyőket orozzák el ilyen, sokszor barbár módon! Minden évben elveszítünk így hat-nyolc fenyőfát karácsony táján! - mondta lapunknak Horváth Tibor, a városi erdészet vezetője.

- Most is történt ilyen a Szalki-szigeten, vagy az Újtelep-Béke-városrész közötti Naposparton. Nagyon régi problémánk ez. Sajnos, nem tudunk minden fa mellé őrt állítani! Tavaly négy-öt ilyen esetet tapasztaltunk - így Tóth Ferenc, a Partvédelmi Vállalat igazgatója. - A Duna-parti lépcsőkön nevelt nagyon szép, fajta szerint is igen gazdag faállományból majdnem minden év végén eltűnik néhány. Idén eddig még nem vettünk észre  ilyesmit a bejárásokon, de lehet, csak később bukkanunk rá. A legrosszabb az, hogy sokszor nem is tőből vágnak ki fákat, hanem már felnőtt példányokból viszik el a felső egy-két métert, ami befér a lakásba. Nem egyszer derékban csonkolják a fákat, amelyek így halálra vannak ítélve...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!