Minősítő jubileum előtt a női kar

- Saját identitásunkat kellett megfogalmazni. A korábbi években sok támogatást kaptunk a főiskolától, ám ez megszűnt. Gondoltuk, megvalósítjuk a névben is magunkat, így lett a BonaVox Női Kar elnevezés, ami új hangot jelent. Tavaly befogadott minket az Munkásművelődési Központ, úgyhogy most már van mögöttünk intézmény!

– Hogyan érinti ez a tagságot?

– Nők vagyunk, anyák. Egyértelmű, hogy a család az első. A tavalyi év eléggé nehéz éve volt a kórusnak. Diplomáztam, kineveztek a Pentelei Molnár János Szakképző Iskola igazgatójának. Nem tudtam annyi figyelmet szentelni a kórusnak, amennyit megérdemelt volna. Így ki-kimaradtak a tagok a próbákról. Volt, aki el is maradt. Mivel most leszünk tizenöt esztendősek úgy gondoltuk, feltámasztjuk halottaiból a női kart. Nagyon nagy energiával fordultam szeptemberben a kórus felé, és ez már meg is látszik, már jött négy új tag. Bízom benne, hogy a régiek is idővel visszatérnek. A törzsgárdával nagyon jó dolgozni, csak kevesen vagyunk. A próbákon tizenegy, tizenöt között van az aktív tagok száma. Persze vannak, akik becsöppennek egy kis öröméneklésre. Bízom benne, hogy a minősítő koncertre húsz fővel fel tudunk állni.

Könyves Ágnes, karnagy (Fotó: Ady Géza)

- Ezek szerint lesz minősítő

– Igen, március 22-én lesz a jubileumi koncertünk. Öt éve is egyben jubiláltunk és minősültünk. Nagyon fárasztó, embert próbáló, nagy koncentrációt igényel, de jót tesz a kórusnak, felemel bennünket.

– Mivel készülnek?

– Még nincs meg minden, de az már látható, hogy a tizenöt év gyöngyszemeiből válogatjuk ki azokat, amiket a kórus nagyon szeretett énekelni. Az utóbbi négy-öt évben azt érzékeltem, hogy meg kell felelni egy kicsit a közönség ízlésének is. El kellett kalandoznunk a könnyűzene felé, ami tőlem nagyon szokatlan és távol is áll. Ennek ellenére belevágtunk. A főiskola szerette volna, hogy a diplomaosztókon valami könnyedebb műsor hangozzék el. Az első próbálkozás Karl Jenkins volt, aki azért nem könnyűzenei zeneszerző, de fogyasztható a közönség számára, és jól énekelhető. Ezt még fel tudtam vállalni. Az igazán izgalmas az volt, hogy hangszereket is találtunk hozzá. Nem csak azokat, amelyeket ő maga gondolt a műhöz, hanem ami adott volt. Szeretünk együtt dolgozni Mészáros Melindával, hiszen a harmonika egy különleges hangzás, és a női karral együtt szerintem fantasztikusan jó. Szeretünk együtt dolgozni a párommal, a billentyűs Hegyi Istvánnal, most vettük be egyik kollégámat, Soponyai Jánost, aki kongázik, van a kórusban olyan tag, aki dobol. Ráadásul a tagok férjei is szeretnek zenélni. Gulácsi Zoltán és Bongyán Attila gitározik, Mihály György klarinétozik, így egy egész kis zenekar jött körénk. Nyilván ezzel kellett kezdeni valamit. 

– De a klasszikus vonal marad?

– Nem marad el, sőt igazából ez a mi utunk. Romantikus, huszadik századi művek ugyanúgy szerepelnek a repertoáron, mint a nagyok, tehát Kodály, Bartók, vagy Bárdos. Biztosan lesznek a hazai második generációsok közül Karai, Kocsár gyönyörű női karra írt művei. Nem maradhat ki Tillai és Petr Eben sem.

– Van utánpótlás?

– A fiatalok nem igazán keresnek bennünket. Lehet, hogy nem is tudnak rólunk. Látok esélyt rá, hogy talán a saját iskolámból be tudok vonni fiatalokat, akkor néhány év alatt el lehet érni, hogy máshonnan is jöjjön ez a korosztály. A női kar befogadó ebben. Vannak kezdeményezések a városban, azt látom. A gimnáziumban nagyon erős ez a vonal. Amikor 2011-ben a nagy Jenkins produkcióval készültünk, akkor szép számmal jelentek meg a fiatalok. Viszont láthatóan ők a saját korosztályukkal akarnak együtt lenni. Sok kis sejt indult be. Lehet, hogy kellene egy ember közülük, aki összefogja őket, és létrehoz ebből valamit. 

- Érdekes, mindenki úgy érzi, hogy nem az ő dolga

– Ezt is intézményi szinten kellene megoldani, és a fiataloknak. Mi sem bírunk el mindent, bármennyire szeretnénk. Évek óta gondolkozom ilyenen, nem ennél a korosztálynál, fiatalabbaknál. Rengeteg kiskamasznak van nagyon jó hangja, hallása. A zeneiskola tele van tehetséges zenészpalántákkal. Nem elég a hangszeres, az énekes zenei műveltségre is szükségük van ezeknek a gyerekeknek. 

– Miért nem lehet teltházas komolyzenei koncertet rendezni ebben a városban?

– Ez egy mesterséges város, nincsenek több száz éves gyökerek, mint Kecskemétnek, vagy Székesfehérvárnak. Már az is óriási eredmény, amit eddig elértünk a művészetek terén. Ma nehéz a közönséghez a komolyzenét eljuttatni. Az biztos, hogy nem a kortárs zenével kell indítani. Nagy szívfájdalmam, hogy a városban tanító énektanárok nem jönnek énekelni. Nem értem, miért nem hiányzik nekik az éneklés. Nekem elmondhatatlanul hiányzik.