Hírek

2017.04.26. 18:02

Fenntarthatósági hét a Rudas középiskolában

A Rudas középiskola fenntarthatósági hetéből ezúttal nem hiányozhatott egy alkalmi és csökkentett kilométerszámú maraton sem.

Hétfőn kezdődött és e tanítási hét végéig üzemel a Rudas középiskola fenntarthatósági hete, amely számos fontos környezetvédelmi, energiapolitikai és egészségtudatos fókusszal bíró programmal, bemutatóval, sportrendezvénnyel és együtt gondolkodással várja a diákokat.

Szerdán pontban 12 órakor, igazgatói visszaszámlálás után rajtolt el a Rudasmaraton, amelynek 1100 méterén, a Római városrészt futották körbe az intézmény tanulói - volt ki lihegve és rohanva, mások inkább kényelmes tempóban teljesítették a kiírt távot. Szemenyei István, a Rudas intézményvezetője buzdító köszöntőjében elmondta, a közös kocogás egyrészt az egészségtudatos életmódot is népszerűsíti a tanulók körében, másrészt reményei szerint a városrész lakóinak figyelmét is felkelti, hogy igenis érdemes rendre kimozdulni a négy fal közül.

A Fenntarthatóság hét programsorozatát a szervező diákok segítségével Horváth Csaba földrajz szakos pedagógus állította össze, mint lapunknak elmondta, minden egyes napra egy-egy tematikát dolgoztak ki, amely közös bemutatók és interaktív feladatok mentén szólítja meg a tanulókat. - A háztartásban keletkező szerves és vegyi hulladéktól és ezek feldolgozásától - pl.: "Mocskos melók" - kezdve, a megújuló energiaforrásokon át, a takarékossági szemléletig megpróbáltunk minden, a napi gyakorlati életben is felhasználható tudást bemutatni az érdeklődőknek. Programunk péntek délutánig tart. SzSz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!