„Óh, ne mondjátok azt, hogy a könyv ma nem kell "- Amíg a szép könyvnek ilyen őrei vannak, mint Andrea, nem kell félni!

Sokan vagyunk olyanok, akik otthonról, a szüleinktől hozzuk magunkkal a könyv szeretetét. Andrea is ilyen, meg egy kicsit több és más. Ő nemcsak az olvasnivalót, a tudás forrását látja a könyvben, hanem a szép könyv létrehozásának alkotói izgalmát és gyönyörűségét is.

Várpalotáról származik, ott járt iskolába. Közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, de úgy érezte, hogy neki könyvet kell készítenie. El is helyezkedett a Veszprémi Nyomdában dolgozni, de nem a könyvelésen, hanem termelésben. A szedőgép mellé ült, korrektornak tanult, majd jelentkezett a Könnyűipari Műszaki Főiskolára tanulni, ahol formakészítő nyomdaipari üzemmérnök lett. Abban az időben még nem számítógépen készültek a könyvek, ahogy manapság, hanem ólomból kézzel vagy géppel szedett betűkből, ami nagy odafigyelést, igényes, precíz munkát igényelt. Meg is tanult mindent, ami a szakmához kell. A könyv előállítása során számtalan szerkesztési, tipográfiai és főleg ízlésbeli követelmény van, ennek kellett, hogy eleget tegyen. Nem szerkesztőprogramokra volt bízva, hogy szabályos-e az elválasztás, felismeri-e a nyelvtani hibát. Az ember felelőssége, stílusa, tudása eredményeként lett igényes kivitelű a könyv, és az ő hibájának számított, ha helyesírási hibák maradtak benne. Andrea ennek a tökéletességnek akart, és akar ma is megfelelni.

Az igényes, értelemes munka iránti vágy hajtotta akkor is, amikor közel harminc éve, Várpalotát elhagyva a pólyás kisfiával, kicsi lányával és férjével kalandos úton Dunaújvárosba került. Férjét, Lajost még a főiskolán ismerte meg, ott kötelezték el magukat egymás mellett. Sok nehéz küzdelem, próbálkozás volt már mögöttük, amíg végre addig eljutottak, hogy saját vállalkozásban egy nyomdát működtethettek. De ami a legfontosabb, a fiuk is megszerette, megtanulta a szakmát! Mára már a Knyihár dinasztia együtt dolgozik, reméljük így az utódlás is megoldódik! Jól kiegészítik egymást: az apa viszi az üzleti részt, a fiú a műszaki dolgokat, és Andrea, az anya pedig szerkeszt, felügyeli a minőséget, a tartalmi és formai pontosságot, a nyelvi helyességet, a termékek belső-külső összhangját. Nem könnyű feladat ez!

A mai világban sok embernek nem számít sem az igényes megjelenés, sem az írás pontossága, csak az ár érdekli. Ma már mindenki tud "írni", amennyiben az írás nem több annál, mint amit a számítógépén lepötyögtet valaki. Erről könnyen meggyőződhet bárki, aki belepillant az e-mailekbe, sms-ekbe vagy facebookos üzenetekbe. De a komolyabb írásművek világa sem mentes a rosszul, pongyolán fogalmazott mondatoktól, a jelzős szerkezet, a vonatkozó névmások helytelen alkalmazásától, a helyesírás pontatlanságától. A legszomorúbb az, amikor a megrendelővel kell közelharcot vívni azért, hogy ne adjon ki a kezéből rosszul megszerkesztett, igénytelen külalakú nyomdaterméket, legyen az egy névjegykártya, újság, vagy akár esküvői meghívó. Nem is szólva a könyvnek szánt művekről! A könyv a gondolatközlés csúcsa, ezért a legmagasabb színvonalat kellene, hogy képviselje mind tartalmában, mind külső, formai megjelenésében. Nem véletlen, hogy még a legnagyobb szerzők munkáit is korrektúrázzák, szerkesztik! Kell a szakember ahhoz, hogy a gondolatiságot ne üsse agyon az igénytelen szerkesztés, nyomdai kivitelezés. Nehéz egy üzletet úgy vinni, hogy az ember a vevőt udvariasan kiszolgálja, miközben ellent kell neki mondani, vitatkozni kell vele - a saját érdekében. De nem lehetetlen! Utólag mindig látszik, hogy megérte. Ezért is van még mindig talpon a nyomda, mert Andrea nem enged színvonalból. Amikor ők elkezdték, a városban 7-8 nyomda is működött, mára néhány, ha van még közülük.

McLuhan óta sokan vizionálják a Gutenberg-galaxis végét, a nyomtatott könyv hanyatlását. Most, a 88. ünnepi könyvhéten örömmel állapítjuk meg: amíg a szép könyvnek ilyen őrei vannak, mint Andrea, nem kell félni! De azért a címként idézett babitsi figyelmeztetés ma is megszívlelendő!