Hírek

2015.01.06. 16:50

Visszatekintő: Szeptemberben zárták le a négy falu legnagyobb beruházását

Dunaújváros - A nyár a táborok és a közösségi rendezvények időszaka volt a város környéki településeken is. Több helyen volt halparti is.

Körmendi Erzsébet

Az utcák közötti verseny, vagyis a nagy baracsi halparti telitalálat volt. Huszonhét csapat nevezett a próbatételre, és a Faluház melletti parkban több sátor már el sem fért volna, annyian voltak. Mezőfalván zumba maratonon égethették a fölösleges kalóriákat a jelentkezők az általános iskola tornatermében. Diákok dolgozhattak az önkormányzatoknál nyári munka keretében a településvezetők és a fiatalok is örültek ennek a jó lehetőségnek. Életfogytig tartó fegyházra ítélte Sz. Gyulát, a baracsi kettős gyilkosság elkövetőjét a Székesfehérvári Törvényszék. A Múzeumok éjszakáján Dunaföldváron is bemutatkozott a Virágom együttes. Előszálláson falufórumon tájékoztatták a lakókat a csatornamű építésének menetrendjéről és főbb tudnivalóiról.

Tóth János, Fehérvári József és Szebestyén Zoltán szorgoskodott a bogrács körül Baracson, az utcák közötti halászléfőző versenyen többen állították, ők készítik a legjobb hallevet...

Adonyban meghökkentően szép és egészen sikeres foltvarró összejövetelt rendeztek Adonyban. Nagykarácsonyi jó hír: harmadszori nekifutásra sikerült a falunak pályázati pénzhez jutni, így ősztől kamerák is vigyázzák a lakók nyugalmát. Negyven előszállási gyermek Zánkán nyaralhatott, Erzsébet táborban. Daruszentmiklósra Erdélyből érkeztek diákok: az önkormányzat és a település több családja Csíkkozmás gyermekeit látta vendégül néhány napos vakációra. Nagy karácsonyi találkozó volt Nagykarácsonyban a környező településekről is fok vendég érkezett a rendezvényre. A venyimi Aranydaru Dalkör alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte nagyszabású rendezvénnyel. Két intézmény, az óvoda és a polgármesteri hivatal esetében is évi több millió forintos megtakarítást remél az önkormányzat attól a fejlesztéstől, amelyre pályázati támogatást nyert Nagyvenyim. Felnőtt játszótér épült Kisapostagon, amelyet buzgón használnak azóta is a település lakói és a játszótér miatt oda zarándokoló sportolni, kikapcsolódni vágyók. a Perkátai Régiség Gyűjtő Egylet is kiállított Tiszakécskén a Nemzetközi Veterán Kerékpárosok Világtalálkozóján. Megújult a rácalmási kis templom: az evangélikus és a református gyülekezetnek otthont adó templom új tetőt és új belsőt kapott.

Ezüst minősítést kapott a nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjasklub dalköre és Csonka Rudolf szólista az országos Ki mit tud? döntőjében

Nagyvenyim térségi szinten meghatározó rendezvénnyel kezdte az augusztust: a falunapi rendezvényen partnerkapcsolati jubileumot ünnepeltek. Elkezdődött a rácalmási vasútállomás épületének külső tatarozása. Előszálláson közel százhetvenmillió forintnyi pályázati pénzből újíthatják fel és bővíthették a Nyugodt Évek Idősek Otthonát. Perkátán is elkezdődött az intézmények energetikai fejlesztése. Baracs községért díjat vehetett át Katona Mihályné és Maczák János, Hegedüs Józsefnek pedig a település díszpolgára adományozták az augusztálison.

Nem lehet elég korán kezdeni. Az Urban District csapatának gyerekserege a kisapostagi halpartin - Tamás, Dávid, Petra tesztelte a bajai módszetannal készült hallevet augusztus első hétvégéjén

A hídavatás jeles eseményének lehettek tanúi a baracsiak szeptember elején a Francia-parknál, de már készült a következő is, kerékpárúttal együtt. A fakitermelés előtt a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. lakossági főrumon tájékoztatta a rácalmásiakat a tervezett munkákról. Újra indult a 100 éves cséplőgép Perkátán. A Régiség Gyűjtő Egylet a tornatermi kiállítással párhuzamosan a kastélykertet is megtöltötte mezőgazdasági gépekkel. Minden szempontból példa értékű beruházás, a csatornázás záróünnepségét rendezték Mezőfalván elkészült a négy települést érintő jelentős mű. Daruszentmiklóson Fogarasi Bélát választották a település díszpolgárává.

Joó Mihály a bekötésekről érdeklődött az előszállási lakossági fórumon, ahol a nyáron kezdődött csatornaberuházásról volt szó

Régi vágya teljesült a rácalmási városvezetésnek és polgárőrségnek: átadták a település térfigyelő kamerarendszerét. Nagyvenyimen kulináris kavalkádra gyűltek össze a lakók. Dunaföldvár is részt vett a Földvárak találkozója elnevezésű programon, amelyet idén a Békés megyei Pusztaföldváron tartottak. Pár nap alatt kétszer érte el óriási felhőszakadás Kisapostagot a város és környéke is megszenvedte a sok és nagy esőzést. Meteorológiai állomást telepítettek Rácalmásra. Nagykarácsony pedig ahogyan a többi településen is fergeteges szüreti mulatsággal búcsúztatták a nyarat és köszöntötték az őszt. Rácalmás hagyományos, országos hírű rendezvénye, a Tökfesztivál ezreket vonzott tavaly is.

A Magyar Nemzeti Bank augusztus 29-én visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét. A pénzintézetnek Rácalmáson, Kulcson, Nagyvenyimen, Előszálláson volt fiókja a térségünkben. Sokan maradtak pénz nélkül, napokig, mert zárolták a számlákat. A zárlat azoknak fájt a legjobban, akik nem tartottak otthon készpénzt.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!