Hírek

2014.03.05. 19:10

Muszáj lesz csatornázni Nagykarácsonyban

Nagykarácsony - Az önkormányzat vezetői közmeghallgatáson számoltak be a lakóknak a múlt évi eredményekről, ismertették az idei elképzeléseket, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Körmendi Erzsébet

Szépen felújították a községházát tavaly kulturált körülmények között fogadhatják az ügyfeleket (Fotó: Ónodi Zoltán)

- Az elmúlt évvel kapcsolatosan tájékoztattam a lakókat a közigazgatási változásokról. Tavaly március elsejétől Daruszentmiklóssal közösen működtetjük a polgármesteri hivatalt, a székhely település Nagykarácsony. Igyekeztünk úgy megoldani mindent, hogy a változásokból a lakók ne vegyenek észre semmit, és úgy gondolom zökkenőmentes volt az átállás - kezdte a közmeghallgatáson történtek összefoglalóját Scheier Zsolt polgármester.

A közbiztonságról szólva elmondta, hogy az jónak mondható, akadt néhány besurranás náluk is, és akit sérelem ért, az kevésbé osztja a nézetet, ám ettől még tény: a település közbiztonsága jó. A polgárőrség várja továbbra is a jelentkezőket, hogy minél többen őrködjenek a faluban. A mezőőr a határra vigyáz, nem is loptak fát, szalmabálát. A Nagykar Kft. támogatásával ezt a tevékenységet folytatják idén is.

Nagy előnyként említette a polgármester a könyvtár újbóli beindítását, mert könyvtáros hiányában jelentős könyvállomány állt eddig parlagon. Az utak állapota messze van a jótól, de a múlt évben megvásárolt munkagéppel rendbe tudják tartani a makadám felületeket. Az iskolában rég várt felújítás volt a mosdók átalakítása. Ezt a munkát a közmunkaprogram jóvoltából szakemberekkel tudták elvégeztetni, és sokan társadalmi munkában is dolgoztak azért, hogy javuljanak a diákok iskolai körülményei. A közfoglalkoztatás fontos: az önkormányzat szakemberekkel tudott megoldani számos feladatot, a zöldterületgondozás mellett felújította a községházát, mert megérdemlik a nagykarácsonyiak, hogy kulturált helyen intézhessék az ügyeiket. Az önkormányzatnak csak az anyagot kellett fizetni, és még eszközöket is vásárolt a foglalkoztatási program jóvoltából. Másfelől nagy szükség a településen minden munkalehetőségre.

Más módon nem is tudtak volna fejleszteni, mert pályázati önrészre nem telt a költségvetésből racionálisan gazdálkodtak, spóroltak, így megoldottak minden feladatot.

A polgármester reméli, hogy a 2014-20-as pályázati lehetőségeik jobbak lesznek. Mindenképpen meg kell oldaniuk a település csatornázását, mert addig útfelújításra nem igényelhetnek támogatást. Pályáztak a sportpálya öltözőtetőjének helyreállítására, a közmunkaprogramban pedig helyi kézműves termékek készítésére és árusítására. Tervezik továbbá a temetőben urnafal és sírhely kialakítását.

A közmeghallgatás végén egyebek mellett szemétszállítással, Mikulásfalvával és a közbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre válaszolt az önkormányzati vezető.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!