Hírek

2015.02.05. 16:10

Nagyon magas az influenzaaktivitás Fejér megyében

Benne vagyunk az influenzajárványban: több mint 20 százalékkal emelkedett a betegek száma.

Pekarek János

Nagy erővel zajlik az influenzajárvány a megyében: a megbetegedések aránya minden járásban messze meghaladja a járványos küszöbértéket. Továbbra is érvényben marad a kórházakban, a fekvőbeteg-intézményekben a látogatási tilalom. Eddig 24 esetben mutatták ki a megbetegedések okaként az influenza A vírusát, s emellett még kétszer találtak úgynevezett légúti óriásvírusokat is. Több minta elemzése még folyamatban van. Móron és környékén három, Fehérváron és vidékén öt óvodában a gyerekek több mint harminc százaléka betegedett meg: ezekben az intézményekben kétnapos szübetet rendeltek el. Közöttük kétóvodában a gyerekek több mint fele lett beteg.

Sokan állnak sorban a patikákban: a rendelőintézetben is

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szolgálatának jelentése szerint 2015. 5. hetében (azaz a múlt héten) 5539 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Fejér megyében. Ez 21,2 százalékkal több, mint a megelőző héten volt.

Százezer lakosra vetítve 1320,4 százezrelék a megbetegedési arány: ez a járványos küszöbérték közel kilencszerese! Ez a hivatalos terminológia szerint azt jelenti, hogy az influenza aktivitása a nagyon magas tartományban van. A megye minden területen nő a betegek száma.

A legtöbb influenzást a székesfehérvári népegészségügyi intézethez tartozó településeken regisztrálták. Itt a betegek aránya 20,7 százalékkal emelkedett a korábbiakhoz képest, a lakosság arányához viszonyítva 1434,2 százezrelék a megbetegedések aránya. Ezután Mór környékén betegedtek meg a legtöbben, 20,7 százalékkal többen a 4. héten mértnél, a betegek lakossági aránya 1299,3 százezrelék.

A megyében a legalacsonyabb, de még mindig nagyon magas megbetegedési arány Dunaújváros és Sárbogárd területén és környékén mérhető: errefelé 1158,0 százezrelék a betegek aránya a lakosságban, a korábbihoz képest 22,4 százalék az emelkedés.

A megyében egyébként három hete folyamatosan emelkedik az influenzások száma - kivéve a 14 évesnél fiatalabbakat. Közöttük 16,3 százalékkal lett kevesebb a beteg az év 5. hetére. A többiek között egyre több a beteg, különösen a 15-34 év közötti korosztályban, ahol 19,8 százalékkal többen lettek influenzásak, mint amennyien korábban voltak.

Dózsáné dr. Sasvári Ildikó, járási tiszti főorvos tanácsokkal is ellátott minket, hogyan ismerhetjük fel és kerülhetjük el az influenzát.

A betegség hirtelen kezdődik, leggyakoribb tünetei a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, orrdugulás, nátha, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság. Idősek és immunhiányos betegségben szenvedők esetében nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett néha gyomor- és bélrendszeri tünetek is előfordulnak: hányás, hasmenés, hányinger.

A megelőzés leghatékonyabb eszköze a védőoltás. Ez járvány idején sem ellenjavallt, ám a védettség csak tíz-tizennégy nap után alakul ki. A fertőzés veszélye csökkenthető, ha kerüljük a szoros érintkezéseket, gyakran mosunk kezet, rendszeresen tisztítjuk személyes használati tárgyainkat, a sok ember által érintett felületeket, és gyakran szellőztetünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!