Hírek

2016.02.22. 18:23

Nagyüzemben tömik be a kátyúkat - 25 tonnányi aszfaltot dolgoznak el

Dunaújváros - Huszonöt tonnányi aszfaltot dolgoznak be a Magyar Közút helyi mérnökségének munkatársai két, környező útszakaszra, amelynek burkolatán nagyon sok kátyú keletkezett.

Gallai Péter

A dunaújvárosi mérnökség munkatársa, Tóth István dolgozik az egyik kátyú befoltozásán Mezőfalva és Sárosd között

A januári havazás, a kemény fagyok, majd az olvadás és a nagyon komoly hőingadozás jelentős károkat okozott a térség több olyan útszakaszán, amelyek állapota eddig is bőven hagyott kívánnivalót maga után. A legrosszabb helyzet Mezőfalva és Nagyvenyim között, valamint a Dunaföldvár - Seregélyes összekötő út Mezőfalva és Sárosd közötti szakaszán alakult ki. A problémákról a Magyar Közút Nzrt. helyi mérnökségén is tudtak, de a közlekedők is jelezték ezt számukra - mondta el lapunk érdeklődésére Soltész Gyula, a mérnökség vezetője.

- Január végén, két-három hét alatt történt a jelentős állapotromlás, amit a folyamatos esőzések is felerősítettek, ugyanis a víz a nagyon régi, nem ilyen forgalomra tervezett útalapba is beszivárgott, tovább rombolva azt. Mivel az időjárás nem engedte meg, ugyanis például esőben semmilyen kátyúzó anyagot nem tudunk használni, addig elsőként, gyorsbeavatkozásként hatvan kilométeres sebességkorlátozást léptettünk életbe ezeken a helyeken, táblákkal is felhívva a figyelmet az úthibákra. Egyrészt a balesetek megelőzése végett, másrészt az esetleges kárigények elbírálásánál a biztosítók ezek betartását is megvizsgálják - fogalmazott az igazgató, aki hozzátette, végleges megoldást az útalapot is érintő, teljes felületű rekonstrukció jelentené, de erre jelen pillanatban nincs forrás.

Soltész Gyula arról is beszélt, hogy télen, hideg időben az aszfaltkeverő telepek nincsenek nyitva, ezért marad a hideg, zsákos fajta. Azonban most, hogy enyhült, egy-két telep már nyitva van, de mivel előre meg kell rendelni az anyagot, ezért csak tartósan száraz időben tudnak ezzel is számolni.

- Ebben szerencsénk volt, így a hétvégére elkészültünk a legrosszabb állapotú részekkel Nagyvenyim és Mezőfalva között, ahol öt tonna aszfaltot dolgoztunk be. Most pedig a Mezőfalva - Sárosd szakasz van soron, két brigád egymással szemben haladva, szó szerint napnyugtáig dolgozik, t2 órás műszakokban. Amennyiben az időjárási körülmények engedik, akkor a héten itt is végzünk. A két szakaszon összesen huszonöt tonnányi meleg, és zsákos hideg aszfaltot használunk fel, ami bizony nagy szám - tette hozzá a vezető.

2016-tól öt évre szóló közhasznúsági szerződés alapján gondoskodik az országos közúthálózat üzemeltetéséről és fenntartásáról a Magyar Közút NZrt. - A kormány 2020-ig összesen 400 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a társaság számára feladatai színvonalas ellátáshoz - mondta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a szerződés múlt heti, ünnepélyes aláírásán. A következő években a közúti infrastruktúra intenzív fejlesztése várható, csak gyorsforgalmi útból újabb több mint 400 km épül Magyarországon. A nagyarányú bővítés jelentős mennyiségű többletfeladatot ró a 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradással is küzdő közútkezelőre. A kormány ezért döntött úgy, hogy az országos közutak üzemeltetési és fenntartási feladataira folyamatosan növekvő forráskeretet biztosít. A 2016-os 60 milliárd forinthoz képest 2017-ben 73, 2018-ban 80, 2019-ben 88, 2020-ban pedig 98 milliárd forintot különítenek el a központi büdzsében erre.

 



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!